Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Holdkatlan: Interjú Koncz Erika meseíróval

Mandiner: A mese terápia

Óbudai Anziksz: Amikor a mesének folytatódnia kell

168 Óra: Mese neked

TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

A szerencsés szökevény

Egy szép decemberi napon Bella és Liza sétálni mentek. Bár mindketten jól nevelt, engedelmes kutyák, Liza a szokásosnál izgatottabb volt. Már a séta elején érzett valamit, amit eddig még sosem, ezért úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha kideríti, mi az. A gazdi egy kicsit meglepődött, amiért így előre szaladt, de nem aggódott, mert tudta, hogy Liza nem okoz galibát, és rögtön visszajön, ha hívja. Bella is érezte ám az idegen szagot, de ő próbált fegyelmezett maradni, főleg azért, mert egy fonott kosarat vitt a szájában arra az esetre, ha a gazdi beugrana a boltba néhány apróságért. 5 perccel később viszont már nagyon kíváncsi lett, mit talált Liza, ezért szép csendben utánament. Mire odaért, négylábú pajtása egy hóvirággal beszélgetett. Minden szót tökéletesen hallott.

–Most meg fogsz enni?
–Dehogyis. Nem eszem hóvirágot, és különben is, a fél fogamra se lennél elég.
–Akkor megnyugodtam. Egyébként nem vagyok hóvirág. Tündér vagyok.
–Végül is nekem mindegy, mi vagy, de ha itt maradsz, hamarosan jégkocka leszel.
–Tényleg nagyon hideg van. Hazaviszel?
–Nem, mert én nem tudok gondoskodni rólad, és különben sem vagyunk otthon egész nap . A gazdival rengeteg helyre megyünk. Túl sok lenne az egy ilyen parányi teremtésnek, mint amilyen te vagy.
–Akkor?
–Tudok egy helyet, ahol kihúzhatod tavaszig.
–Mégis milyen helyet?
–Majd megtudod, ha odaértünk.

Közben Bella is odament hozzájuk.

–Vidd a kosarat, de ne maradj sokáig, nem akarom, hogy a gazdi aggódjon! –mondta kedvesen.
–Úgy lesz, ígérem! Csak gyorsan biztonságba helyezem ezt a különös jövevényt, és már jövök is vissza. –ígérte Liza.
–Messzire megyünk? –kérdezte a tündér.
–Nem, de most már jobb, ha indulunk, és ha lehet, ne kérdezgess, mert ha mindig meg kell állni, hogy válaszoljak, sosem érünk oda. –felelte, majd a fonott kosárba pottyantotta.

A tündér meg akarta kérdezni, hogy miért nem lehet egyszerre járni és beszélni, ám 10 másodperc múlva megértette. Liza jól betakarta, majd felkapta a kosarat, és elindult vele.

–Kíváncsi vagyok, hol fogunk kikötni. Persze már annak is örülök, hogy végre nem fázom. Köszönöm szépen, hogy nem hagytál ott.

Válasz nem érkezett.

–Hallod, amit mondok?

Még mindig csend.

–Ja, igen, nem tudsz válaszolni. De azért én csak beszélek, hogy jobban teljen az idő. Remélem, hogy szép helyre viszel. Mondanám, hogy bárhol jobb, mint kint a hidegben, de ez nem volna igaz. Tudod, nekem egyáltalán nem volna szabad itt lennem, de egy kissé szófogadatlan vagyok, és meglógtam Tündérföldről. Csak remélni tudom, hogy jó helyen kötök ki. Ha olyan helyre vinnél, ahol 2 lány is van, annak nagyon örülnék.

Liza egész úton nem állt meg csak azért, hogy letegye a kosarat, és válaszoljon, de végig nagyon figyelt arra, mit mond az apróság. 10 perccel később meg is látott egy csoda szépen kidekorált ablakot. Átugrott a kerítésen, a kosarat az ablakpárkányra tette, majd így szólt: „Megérkeztünk! A kosarat elviszem, téged pedig itt hagylak. Ne félj, jó sorod lesz itt!” –azzal kivette a kosárból a tündért, az ablakpárkányra ültette, aztán szaladt vissza Bellához és a gazdihoz.

A tündért annyira váratlanul érte a dolog, hogy keserves sírásba kezdett.

–Hogy miért nem tudtam én otthon maradni, és unatkozni tavaszig, mint más rendes tavasztündér? Most aztán megnézhetem magam. Ki tudja, mi lesz ennek a vége. –gondolta.

Szerencséjére Csipi az egyik gézengúz házi manó épp valami turpisságon törte a fejét, felmászott a párkányra, és meglátta.

–Te meg mi a csudát keresel ott? Legalább gyere be, mielőtt megfázol! –mondta, aztán elkapta a tündér grabancát, és betessékelte a résnyire nyitott ablakon.
–Jaj, de jó, hogy jöttél! Már azt hittem, nekem annyi.
–Meg kell hagyni, szerencsés vagy. Mindjárt szólok Pihének, aztán kitaláljuk, mi legyen veled.
–Ő is házi manó, mint te?
–Igen.
–És csak ti laktok itt?
–Dehogyis! Van még itt 2 felnőtt, és két gyerek is.
–Esetleg kislányok?
–Hát, hozzánk képest elég nagyok, de igen, lányok. Kíra 10 éves, Liza pedig 4.
–Ebben az esetben tényleg szerencsés vagyok. Szólnál nekik, kérlek.
–Persze, de ne ücsörögj itt. Gyere a konyhába. Főzök neked egy teát, és kapsz bundás kenyeret is.
Gondolom, éhes vagy, és átfagytál, mivel sokáig voltál a hidegben.
–Neked megengedik az emberek, hogy használd a konyhájukat?
–Persze. Jó móka. Kicsit nagy felfordulás szokott lenni, főleg, ha Pihe is besegít, de úgy szép az élet, ha zajlik!

Amíg a tündér jóízűen falatozott, Csipi szólt Kírának és Lizának, hogy vendég érkezett.

Liza

–Nahát! Egy hóvirágnak öltözött tündér! Képzeld, hóvirág a jelem az oviban! –kiáltotta Liza.
–Csendesebben, Hugi! Halálra rémíted szegényt. Először is mutatkozzunk be. –szólt Kíra.
–Igaz. Szia! Én Liza vagyok, ő pedig a nővérem, Kíra. Mi szél hozott?
–Nem szél, hanem egy fekete kutya, méghozzá fonott kosárban. –felelte a tündér.
–Komolyan? Te találkoztál Lizával? De jó neked. Képzeld, a múltkor eljöttek hozzánk az oviba. Ő és Bella. Nagyon okos kutyák. Mindenféle feladatokat csináltunk. Szuper volt.
–A kutya is Liza, meg te is? –csodálkozott a tündér.
–Bizony! Az emberek szép neveket adnak ám az okos kutyáknak. –mondta büszkén Liza.
–Hogy kerültél Emberföldre? –kérdezte Kíra.
–Hát az úgy volt, hogy amikor az egyik téltündér az éj leple alatt eljött ide, hogy elaltassa a természetet, én elbújtam a kabátja kapucnijában, aztán a megfelelő pillanatban kiugrottam, ő meg visszament Tündérföldre.
–Azta! És miért csináltad ezt? Nem féltél?
–Nem gondoltam át. Tudod, rettentően unalmas csak várni, hogy újra tavasz legyen. Mindig nagyon várom a tél végét, mert akkor a legnagyobb titokban ültetek sok hóvirágot, hogy az emberek tudják, hamarosan újra szép színekben pompázik majd a természet. –magyarázta a tündér.
–Miért, ti Tündérföldön nem csináltok semmi érdekeset télen? –csodálkozott Liza.
–Hát nem nagyon. Főleg tanulunk, gyakorlunk, hogy tavaszra minden tökéletes legyen.
–Értem. Ha itt maradsz, velünk biztosan nem fogsz unatkozni. Tuti, ezért hozott téged éppen ide az az okos kutya.
–Szerintetek maradhatok mondjuk februárig? Ha február elsején hazamegyek, még marad több mint 3 hetem gyakorolni tavaszra.
–Persze hogy maradhatsz. Anya és Apa nagyon rendes. Anya egy csomó mindenre megtanít majd, Apa meg nagyon ügyes. Se perc alatt farag neked egy csoda szép ágyat, ami nemcsak szép lesz, hanem pont olyan kicsi, mint amilyen te vagy. Én majd varrok neked párnát és takarót. –mondta lelkesen Liza.
–Jól hangzik! –örült a tündér.
–Nem fognak keresni Tündérföldön? –kérdezte Kíra.
–Pontosan tudják, hol vagyok.
–Az meg hogy lehet? –csodálkozott Liza.
–A tündérek mindent látnak, ami Emberföldön történik, csak észrevétlenek maradnak, amennyire lehetséges. Ha valami nagyon szépet látsz a természetben, legyen az virág vagy szivárvány, biztosan egy tündér műve.
–A napfelkelte és a naplemente is?
–Bizony. Mindenkinek megvan a saját feladata.
–És nem lesz abból baj, ha februárig itt maradsz? –kérdezte Anya, aki mindent hallott, csak eddig nem akart közbeszólni.
–Hát, az biztos, hogy mérgesek lesznek, amiért megszöktem, és büntetést is kapok majd, mert szigorúan tilos engedély nélkül elhagyni Tündérföldet, de baj nem lesz, mivel idejében visszatérek.
–Értem. Akkor isten hozott. Érezd jól magad nálunk!
–Köszönöm szépen.
–Kész is van az ágyad! –szólt kedvesen Apa, egy csoda szépen faragott, parányi ággyal a kezében.
–De gyönyörű! Nagyon szépen köszönöm! –kiáltotta a tündér.
–Szívesen.
–Honnan tudtad, hogy szólni akartam, hogy kellene egy szép ágy egy tündérnek? –csodálkozott Liza.
–Csiripelték a madarak. –mosolygott Apa.
–Az emberek is értik a madárcsicsergést? –ámult a tündér.
–Dehogyis. Ez csak egy mondás. –nevetett Kíra.
–Ó, látom, lesz mit megtanulnom, amíg itt vagyok. –szólt halkan a tündér.
–Nos, ha már Apa ilyen ügyesen meghallotta, hogy egy időre új lakónk lesz, és már varázsolt is egy ágyat, legjobb lesz, ha én is nekiállok megvarrni a párnát és takarót. –mondta lelkesen Liza.
–Nézhetem? –kérdezte a tündér.
–Még szép! Sőt, anyagot is választhatsz hozzá, elvégre a te párnád és takaród lesz.
–De jó! Legyen lila színű, és hóvirágos!
–Tökéletes választás.

Amíg az ágynemű készült, a mosógép befejezte a mosást, ezért a két gézengúz manó a ruháskosárba dobálta a ruhákat, aztán egy póló alá bújva horkoltak.

–Csipi, Pihe! Kifelé onnan, hacsak nem akarjátok, hogy titeket is kieregesselek! –nevetett Kíra.
–Jó, már itt sem vagyunk! –pattantak fel a manók, ám a nagy sietségben beakadt a lábuk a pólóba, és hasra estek. Igazán mókás volt.
–Segítsek? –kérdezte a tündér.
–Nem kell, fel tudunk állni. –mondták kissé bosszúsan a manók.
–Úgy gondoltam, hogy teregetni segítenék.
–Na, jellemző.
–Aranyos vagy, de hamar megleszek vele, nagy gyakorlatom van már a teregetésben. –mondta kedvesen Kíra.
–Te is fel tudod varázsolni a ruhákat a szárítóra? –csodálkozott a tündér.
–Jó is lenne! Bár gyors vagyok, varázsolni még nem tudok.
–Én tudok, de engedély nélkül nem szabad. Még jó, hogy eszembe jutott. Így is sok van már a rovásomon. –szólt a tündér, aztán váratlanul sírva fakadt.
–Most meg mi a baj? Hát nem azért jöttél, hogy jól érezd magad itt Emberföldön? –kérdezte Liza.
–De igen. –szipogott a tündér.
–Akkor miért pityeregsz?
–Nem is tudom.
–Szerintem csak fáradt vagy. Legjobb lesz, ha megmosod az arcod, iszol egy bögre kakaót, aztán lefekszel aludni. Már kész van a párnád és a takaród, sőt még lepedőt is varrtam neked. Nagyon jól fogsz aludni, majd meglátod.
–Mesélsz is majd nekem?
–Hát persze. Sőt, ha akarod, meg is ölellek.
–Nagyon köszönöm, kedves Liza. Tényleg szerencsés vagyok, hogy hozzátok kerültem.
–Mi is azok vagyunk, de most már ne pityeregj.

Tényleg nagyon kényelmes lett a tündér ágya. Amint lefeküdt és betakarózott, szinte rögtön elaludt. Másnap reggel vidáman ébredt. Sőt, az Emberföldön töltött összes napon boldog és kiegyensúlyozott volt. Kírától, Lizától, Anyától és Apától rengeteg dolgot megtanult. Például varrni, mézeskalácsot készíteni, rajzolni, táncolni, hajat fonni, és gitározni is. Bizony. Apa egy icipici gitárt készített neki, és azon gyakorolt mindennap egy órát. Mire eljött a február, egész jól belejött. Elérkezett a búcsú ideje.

–Nagyon gyorsan eltelt ez a pár hét, amíg itt voltam. Hálásan köszönök mindent. Ígérem, hogy máskor nem szököm meg, csakis engedéllyel jövök Emberföldre. Ha láttok egy hóvirágot, gondoljatok rám! –szólt meghatottan a tündér.
–Sosem felejtünk el. Ha majd újra eljön az oviba Bella és Liza, megköszönöm nekik, hogy vigyáztak rád, és hogy Liza idehozott.
–Máskor is eljössz? –kérdezte Csipi és Pihe.
–Egy ideig biztosan nem mehetek sehova, de egyszer talán lehet, hogy meglátogatlak még titeket.
–Kár, pedig olyan egyszerű lett volna rád fogni az összes csínytevést. –nevettek a manók.

Koncz Erika: 2021-12-25