Áron, a példakép

Egy szép szombati napon Áron éppen a jármű gyűjteményét csodálta, amikor furcsa dolog történt. A rendőrautó szirénázni kezdett.

–Mi történt? –kérdezte Áron.
–Valaki megpróbálja kinyitni az Állatmentő ligás kisbuszod. De ne félj, mindjárt elkapom!
–Jaj, csak azt ne. –szólt egy hang a kukásautó mellől.

Áron rögtön oda is szaladt.

–Hát te ki vagy? –kérdezte, amikor megpillantott egy icipici alakot.
–Gordon, a tündér.
–Fiú tündér? Ilyet se hallottam még! –kiáltotta.
–Pedig jó sokan vagyunk ám!
–És ha szabad kérdeznem, miért akartál engedély nélkül beszállni a buszomba?
–Mert nagyon elfáradtam, mire ideértem. Ráadásul még meg is kergetett egy kutya. Szerintem azt hitte, hogy pillangó vagyok, és el akart kapni.
–Biztos Szeráf volt, de ő nem bánt senkit, csak játszani akart.
–Lehet, de én akkor is nagyon megijedtem. Még szerencse, hogy résnyire nyitva volt az ablak, így be tudtam jönni. –panaszkodott a tündér.
–Elhiszem, hogy féltél, de azért az mégse járja, hogy csak úgy elkötöd a buszomat! Mindig szó nélkül elveszed, ami kell? –dorgálta meg Áron.
–Ne haragudj, nem gondolkodtam. –szólt halkan a tündér.
–Jogosítványod van legalább?
–Nincs.
–Sejtettem. Komoly baj lehetett volna, ha kimész a forgalomba. Soha többet ne csinálj ilyet!
–Nem fogok, ígérem.
–Oké, akkor most, hogy ezt megbeszéltük, mondd el szépen, hogy honnan jöttél, és mi járatban vagy errefelé.
–A Pilisi Parkerdőből jöttem, mivel ott lakom, de ezt nem lett volna szabad elárulnom.
–Ne félj, nálam biztonságban van a titkod. Miért indultál útnak?
–A Rezső miatt. Mert ő soha nem hallgat a jó szóra.
–Ki a csuda az a Rezső?
–Ja, tényleg, azt nem mondtam. Ő a legjobb barátom.
–Ő is tündér?
–Dehogyis. Ő egy vaddisznó.
–Komolyan?
–Igen.
–És miben nem hallgatott rád?
–Kiment a jégre, mert neki mindenképpen meg kell tanulni korcsolyázni karácsonyig.
–Tetszeni akar valamelyik kocának, mi? –nevetett Áron.
–Igen.
–Aztán?
–Aztán rájött, hogy mégse volt ez olyan jó ötlet, és vissza akart fordulni, de elcsúszott, és nem tud felállni. Én meg olyan kicsi vagyok, hogy nem tudok neki segíteni. Varázsolni pedig csak engedéllyel, és csakis jutalomból lehet. Ezért indultam el, hátha találok valakit, aki segít rajta.
–Neked aztán nagy szerencséd van, hallod!
–Hogyhogy?
–Hát úgy, hogy pont a legjobb helyre tévedtél. Mi vagyunk a ligások!
–Milyen ligások?
–Állatmentő liga, mi más?
–Azta! Akkor tényleg jó helyre jöttem. Induljunk is megmenteni Rezsőt!
–Ne olyan gyorsan. Először is fel kell hívni Apát az irodában, és értelmesen elmondani, hogy mi történt, meg azt is, hogy pontosan hol van a te vaddisznó barátod. Apa nagyon ügyes, okos és erős. Rögtön tudni fogja, hogyan segítsen.
–Értem. És én mondjam el, hogy miről van szó?
–Nem, mert te nem bírod el a telefont, és a nagy izgalomban a felét elfelejtenéd annak, amit mondani kell. Én telefonálnék helyetted, de jobb, ha egy percre se fordítok neked hátat, mert biztos valami kalamajkát okoznál.
–Akkor?
–Majd Anya felhívja, és mindent elmagyaráz.
–És addig mi mit csinálunk?
–Megetetjük Chuck Norris-t, hogy ne legyen éhes a pocakja, utána megnézzük, hogy hogy van ma Black Velvet, a mentett cicánk, aztán játsszunk Szeráffal, hogy meglásd, nem harap, és megsimogatjuk a kiscicákat is.
–Te ismered Chuck Norris-t?
–Hogyne ismerném! Ő az egyik legkedvesebb barátom. Nem csak úgy elé szórom a magot, hanem a kezemből adom neki. Szép nagyra nyitja a csőrét, aztán hamm! Bekapja a magocskákat sorban, egymás után.
–Ő egy tyúk?
–Igen! Miért, mit gondoltál?
–Nem érdekes.

Amíg Áron és a tündér beszélgetett, Anya gyorsan felhívta Apát, hogy elmondja, hol csücsül a vaddisznó a jégen, a csodára várva. Apa tudta, hogy nincs vesztegetni való idő, mielőbb le kell hozni onnan Rezsőt, ezt a meggondolatlan szívtiprót. Eközben Áron gondoskodott Chuck Norris és Black Velvet etetéséről, kitakarított a kismacskák után, aztán szép sorjában megszeretgette őket. Még arra is szánt időt, hogy Szeráffal labdázzon egyet ebéd előtt. Ez alatt a tündér Áron vállán üldögélt, és csodálattal figyelte, mennyire szeretettel, és tisztelettel fordul minden élőlény felé.

–Bárcsak én is tudnám, hogyan kell bánni az állatokkal. –gondolta.

Áron, mintha meghallotta volna Gordon kimondatlan szavait.

–Hamar bele lehet ám jönni, csak gyakorlás kérdése. –mondta kedvesen.
–Komolyan? Én azt se tudom, melyik állat mit eszik.
–Apa meg én szoktunk járni ovisoknak meg iskolásoknak bemutatót tartani. Sok érdekes, és okos dolgot megtanítunk a kicsiknek és nagyoknak. Ha akarod, egyszer szívesen elmegyünk hozzátok is, persze a legnagyobb titokban, mivel mondtad, hogy nem szabad tudnom, hol laksz. –Szuper lenne! Ha hazamegyek, megbeszélem a csoportvezető tündérünkkel. Ő elég szigorú, ha arról van szó, hogy idegenek jönnének hozzánk, de nektek biztos örülne, mert az állatvédelem közös ügyünk.

–Én is így gondolom, ráadásul már nem is vagyunk idegenek.
–Ez igaz.
–Majd ha Apa hazajön, megbeszéljük.
–Áron! Gyere, kész az ebéd! –szólt kedvesen Anya
–Gordon is jöhet?
–Persze. Kabátot, sálat, sapkát le, aztán irány kezet mosni.
–A tiédet majd megmosom én, nehogy belepottyanj a mosdóba. –mondta kedvesen Áron.
–Köszönöm szépen! –felelte a tündér.
–Hűha! Neked aztán jó nagy a körmöd! Majd Anya levágja.
–Jaj, én nagyon félek a körömvágástól!
–Gordon, ne butáskodj! Nem vagy már kétéves! –dorgálta meg Áron.
–Ez igaz. Ígérem, nem húzom el a kezem, ahogy otthon szoktam.
–Anya nagyon ügyes. Észre sem veszed, és már kész is. Csak ne hisztizz!

Igaza volt Áronnak. Anya hipp-hopp levágta a tündér túl hosszúra nőtt körmeit. Olyan gyorsan végzett, hogy mire Gordon azt mondta, „azért félek egy kicsit” már készen is volt.

–Ugyan mitől félsz? Már végeztünk. –nevetett Anya.
–Ez felért egy varázslattal. Nagyon köszönöm!
–Szívesen. –mosolygott Anya.

Közben Apa is hazaért.

–De jókor jöttél. Pont most ebédelünk! –örült Áron.
–Az jó, mert farkaséhes vagyok.
–Sikerült lehozni a jégről Rezsőt? –kérdezte a tündér.
–Még szép! Apa mindent megold! –mondta büszkén Áron.
–Igen, sikerült. Haza is akartam vinni, de azt mondta, vigyem oda, ahol Gordon van. A házba azért mégse hozhattam be, úgyhogy most kint vár a buszban. Ebéd után hazavisszük.
–Hurrá! Nagyon köszönöm!
–Nincs mit, ez a dolgom. Segítek, ahol tudok. –mondta kevesen Apa.
–Mi az ebéd? –kérdezte Áron.
–A kedvenced. Mandulatorta sült krumplival. –felelte Anya.
–Az jó! Te is szereted, Gordon?
–Nagyon.

Miután mindenki jól lakott, Apa, Anya és Áron felkerekedtek, hogy hazavigyék Rezsőt és Gordont. Mivel nem volt nagy forgalom, nagyon hamar a Pilisi Parkerdőbe értek.

–Nagyon szépen köszönöm a vendéglátást, és a varázslatos körömvágást. Remélem, hogy még találkozunk. –köszönt el illendően a tündér.
–Szívesen máskor is. Aztán jó legyél! –mosolygott Anya.
–Én pedig még egyszer köszönöm, hogy megmenekültem a jégről. Ígérem, többé nem megyek felügyelet nélkül korcsolyázni. –tette hozzá a vaddisznó.
–Azt bizony jól teszed, mert Apának mindig nagyon sok bajba jutott állaton kell segítenie. Ne csinálj butaságokat! –mondta kedvesen, de határozottan Áron.
–Ígérem.

Gordon nagyon sokat tanult az alatt az egyetlen nap alatt, amit Áronnal töltött. Amikor hazaért, rögtön elmesélte, milyen kalandokban volt része. A csoportvezető megdorgálta, amiért engedély nélkül elhagyta az erdőt, és az emberek közelébe merészkedett, ugyanakkor örült, hogy minden jóra fordult. Boldoggá tette a tudat, hogy vannak még jószívű, tisztalelkű és kedves emberek. Ki tudja, talán azt is megengedi majd egy szép tavaszi napon, hogy Áron, Apa és Anya meglátogassa őket, és amíg a fiúk a felelősségteljes állattartásról beszélnek, addig Anya mindenkinek levágja a körmét, persze a legnagyobb titokban.

Koncz Erika: 2021-12-17