Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Óbudai Anziksz:Amikor a mesének folytatódnia kell

M1: Esély

168 Óra: Mese neked

Tilos Rádió: Rehab a tortán

TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Kandúrmacskarácsony

Az emberekhez hasonlóan az állatok is izgatottan várják a karácsonyt. Ilyenkor még több finom falat és sok új játék várja őket. Hogy minden tökéletes legyen, a bársonytalpúak minden évben elvégeznek egy több hetes intenzív tanfolyamot „Hogyan borítsuk fel szakszerűen a karácsonyfát!” címmel. Idén is rengetegen jelentkeztek. Mindenki jól teljesített, de csupán ketten kaptak kitűnőt.
Mivel nagyon fel voltak dobva, egyáltalán nem volt kedvük aludni és még az evésről is elfeledkeztek egy órára.
Éppen azon gondolkodtak, mivel jutalmazzák meg magukat, amikor észrevettek a fűben egy mezei nyulat. Gondolták jó móka lesz két oldalról bekeríteni, biztos nagyot ugrik majd, mielőtt elszalad. Amikor odaértek, a nyúl még mindig nyugodtan heverészett, ezért gondolták jó hangosan ráköszönnek.

–Heló, Nyuszi!
–Heló!
–Nem hallottad, hogy jövünk?
–Dehogynem!
–Hogyhogy nem szaladtál el?
–Nem fárasztom magam feleslegesen.
–Nem értem. Úgy tudom, hogy ti mezei nyulak nagyon gyorsan szaladtok, ráadásul cikkcakkban. Esélyünk nem lett volna elkapni, csak a móka kedvéért akartunk megkergetni.
–1 évvel ezelőtt még igazad is lett volna, ám most már más a helyzet.
–Miért, mi történt?
–Beleléptem egy csapdába, és bár sikerült elmenekülnöm, maradandó sérülést szereztem.
–Sajnálom!
–Hát én is. Főleg azért, mert a karrierem is véget ért.
–Karriered?
–Igen. Versenyszerűen űztem a futást. Nem volt nálam jobb az egész világon!
–Ejha!
–Hogy hívnak?
–Nem számít hogy hívnak. Most már csak egy mezei nyúl vagyok.
–Hívhatlak Nyuszinak?
–Persze.
–Köszi. Te szólíthatsz Kandúrnak!
–Én pedig Macska vagyok.
–Örvendek.
–Képzeld, most ért véget egy több hetes tanfolyam, amolyan karácsonyi kiképzés és mindketten kitűnőt kaptunk.
–Az szuper. Nehéz volt?
–Kicsit. De most már tényleg profin felborítunk bármilyen karácsonyfát.
–Zsenik vagyunk. –tette hozzá Kandúr.
–Az jó lehet.
–Te szoktál néha arra gondolni, hogy mekkora király vagy? Hogy mennyi mindent végigcsináltál már, mennyi legyőzhetetlennek tűnő akadályon vagy túl, és mennyi mindent tanultál?
–Nem jellemző. –felelte a Nyuszi.
–Én szoktam néha, és jó érzés tudni, hogy nagyon nagy király vagyok! Nem egoizmusból, hanem csak azért, mert igenis vannak napok, amikor végig kell gondolni ezeket. Gondolj te is magadra, és bármilyen nehéznek is tartod az életed, ha végiggondolsz mindent, rájössz, hogy jó, hogy vagy!
– Ezen még nem gondolkodtam, de van benne valami. Miből merítesz erőt?
–A zenéből.
–Kifejtenéd ezt?
–A zene egy nagy varázsló. Bárhogy is érzed magad, minden hangulatodra találsz legalább egy dalt, amiről azt gondolod, hogy ez rólad, neked szól. A legnagyszerűbb az ebben, hogy veled együtt rengeteg ember érzi a sajátjának ugyanazt a dalt, így sosem vagy egyedül.
–Jól hangzik.
–És képzeld, a Kandúr lemezlovas! Hatalmas közönsége van és mindenki nagyon jól érzi magát. Óriási hangulatot csinál. –mondta csodálattal a hangjában Macska.
–Még a végén elpirulok!
–Nem kell. Minden szó igaz.
–El tudom képzelni. Régen, amikor még futhattam, rengetegen voltak a versenyeimen. Az utolsó pár méteren mindig azt éreztem, hogy együtt dobban a szívem a közönséggel.
–Na, a zenélés is valami ilyesmi. Vadidegenekből egy estére barátok lesznek. Nem számítanak a különbségek, mert mind ugyanazért vagyunk ott. Hogy jól érezzük magunkat együtt.
–Remélem, hogy egyszer én is megtalálom azt, amit legalább akkora lelkesedéssel és szenvedéllyel, alázattal csinálhatok, mint a futást. –sóhajtott Nyuszi
–Biztosan! Nekem van is egy ötletem! –mondta lelkesen Kandúr.
–Komolyan? Micsoda?
–Írj könyvet az embereknek. Szerintem sokat tanulhatnának tőled.
–Tényleg?
–Persze.
–Például mit?
–Azt, hogy hogyan kell elfogadni a dolgok változó természetét. Tetszik, hogy nem menekülsz, hanem elfogadod ami jön.
–Jó, hát azért ha egy vadász vagy farkas jönne, nem örülnék. Egyébként nem tudok írni.
–Az nem baj. Csak beszélsz, mi meg jegyzetelünk. –mondta kedvesen Macska.
–Megpróbálhatjuk. Legalább gyakrabban találkozunk, bár ebben a hidegben nem hiszem, hogy túl sokszor eljöttök! Én is örülök, ha találok egy megfelelő kertet, ahol várhatom a jó időt.
–Lakj nálunk! –javasolta Kandúr
–Komolyan?
–Persze!
–És mit szólnak az emberek?
–Ne izgulj! Minden rendben lesz.
–Hiszek nektek, biztosan jó szívű kétlábúakkal laktok.
–Nem rosszak ahhoz képest, hogy emberek. –jelentette ki Kandúr, akitől ez hatalmas dicséretnek számított.
–Már meg is van a végszó a könyvemhez, amit majd nekik írunk. –lelkesedett Nyuszi.
–Na, halljuk!
–Senkinek se könnyű az élete és talán mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, de ha mindentől függetlenül meg tudsz maradni tiszta szívű, romlatlan lelkű embernek, és azt se hagyod, hogy lenullázzák az agyad, akkor nem felejted el, hogy mik a fontos dolgok, igazi értékek az életben. Ha néha kell egy kis emlékeztető, vagy olyasmi, amiből erőt meríthetsz, hogy tudd folytatni tovább, megtalál, amire szükséged van.
–Mondtam én, hogy írj könyvet! Olyan bölcseket mondtál, hogy egészen megéheztem. –dicsérte meg Kandúr.
–És a fa is biztos fel van már díszítve és csak ránk vár! –tette hozzá Macska

Hogy megírja -e a könyvet Nyuszi? Remélem. De ha mégse, most már legalább azt tudjuk, hogy milyen a tökéletes Kandúrmacskarácsony és menyivel boldogabban élhetünk, ha megfogadjuk Nyuszi szavait.