Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

M1: Esély

168 Óra: Mese neked
Tilos Rádió: Rehab a tortán
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Kíra és a görkoris porszívó

2018 október 25-én egy görkorcsolyás elefánt érkezett Pécsre. Mindenki azt hitte, hogy valamelyik cirkuszból szökött el, ám ő bizony Afrikából jött, méghozzá azért, hogy Rácz Kírával találkozzon. Elég sok házba becsöngetett nem kis megdöbbenést keltve, mire végül odatalált.
A csengetésre Mafi nyitott ajtót és bár egy kicsit meglepődött, amikor meglátta, hogy ki áll az ajtóban, amint megtudta kit keres, rögtön beinvitálta. Az elefánt nagyon megszomjazott a hosszú út alatt, ezért Anya hozott is neki egy vödör vizet, amit ő illedelmesen megköszönt, majd Kírához fordult.

–Szia, Bella vagyok. Azért jöttem, mert úgy hallottam, hogy te nagyon ügyes és tehetséges vagy a ritmikus gimnasztikában. Szeretnék tanulni tőled, hátha nem lesz igazuk azoknak, akik szerint az ilyesmi nem elefántnak való.
–Szia, Kíra vagyok, ő pedig a húgom, Liza. Szívesen segítek, csak előbb felporszívózok a szobámban, aztán kiteregetek.

Kíra és Liza

–Ennyi dolgod van?
–Nem csak ennyi, de a rendrakás és a portörlés már kész.
–Jó sok mindent kell csinálnod. Így még nagyobb megtiszteltetés, hogy foglalkozol velem is.
–Ugyan, ne viccelj! Tudod, ahogy az ember nő, egyre ügyesebb és okosabb, ezért meg se kottyannak neki ezek a dolgok.
–Miért, hány éves vagy?
–Képzeld, pont ma van a 7. szülinapom!
–Hűha! Akkor nagyon sok boldogságot kívánok. Ha tudtam volna, biztosan nem üres kézzel jövök. Megengeded, hogy a porszívózást elintézzem én?
–Köszönöm szépen, addig mi a Hugival kiteregetjük a ruhákat.
–Olyat én még sosem csináltam. Nézhetem?
–Persze!

teregetés

–Hűha! Ti aztán nagyon ügyesek vagytok!
–Köszi. Most lássuk, te hogy boldogulsz a porszívózással!
–Egy szempillantás alatt végzek, majd meglátod. –mondta az elefánt és már hozzá is látott.
–Te az ormányoddal porszívózol? –hökkent meg Kíra.
–Igen. Ugye milyen hatékony?
–Tényleg az, de mit csinálsz a sok porral?
–Kifújom az ablakon!
–De szuper! Majd szólj, ha fújod, lemegyünk, hogy lássuk ahogy kijön! Szólok Anyának meg a Mafinak, hogy ők se maradjanak ki a jóból! –mondta lelkesen Kíra.

5 perccel később már az egész család lent volt, és várt.

Család

–Vigyázz, száll a por! –kiáltotta az elefánt és akkorát fújt, mint 5 trombita. Csak úgy ömlött az ormányán a por.
–Ejha! Jobb vagy, mint bármelyik porszívó!– dicsérte meg Kíra.
–Köszönöm, igyekeztem. Most már tornázunk?
–Még szép! Máris megyek.

Kíra hamar észrevette, hogy Bellának nincs túl sok önbizalma, ezért gondolta, mond neki pár fontos dolgot.

–Először is nem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak rólad, vagy mennyivel ügyesebbek nálad. Az a fontos, hogy ha valamit nagyon szeretnél elérni, akkor küzdj érte szívvel lélekkel!
–És ha mégse sikerül elsőre?
–Akkor sem csüggedsz, hanem addig addig gyakorolsz, amíg tökéletes nem lesz a mozdulat!
–De én olyan szerencsétlen vagyok!–sopánkodott az elefánt.

Kíra nem szavakkal, hanem gyakorlatokkal válaszolt, méghozzá olyanokkal, amitől Bellának elállt a szava.

mutatványok

–Szóhoz se jutsz, ugye? Akkor majd beszélek én. Tudom, hogy most azt hiszed, hogy neked ez sosem fog sikerülni, de hidd el, csak rajtad múlik. Nekem sem ment ám minden elsőre. Rengeteg gyakorlás, türelem és kitartás kellett ahhoz, hogy ilyenekre legyek képes. Ha igazán akarod, te is ki tudod hozni magadból a legtöbbet. Nagyon szívesen segítek neked ebben, de csak akkor, ha nem nyafogsz és hiszel benne, hogy sikerül.
–Igyekezni fogok! –ígérte Bella.
–Ez a beszéd! Először is ugrókötelezünk, hogy fitt és izmos legyél!
–Itt a szobában?
–Dehogyis! Elmegyünk a játszótérre.
–Majd én nézlek titeket a hintából! –mosolygott Hugi.
–Az jó lesz, legalább jobban megy a munka. –mondta kedvesen Kíra és megpuszilta Hugi buksiját.

Bella most már biztos volt benne, hogy a lehető legjobb embertől kért segítséget. Elég hamar belejött az ugrókötelezésbe, és bár nem ment minden elsőre, megtette, ami tőle telik. Hónapokon át a parkban lakott egy hatalmas sátorban, és nem telt el úgy nap, hogy ne gyakorolt volna Kírával együtt. Megtanult spárgázni, kézen állni, sőt még hátraszaltózni is. Egy szép tavaszi napon úgy érezte, ideje hazamennie.

–Köszönök szépen mindent, sosem felejtem el, amit értem tettél, kedves Kíra.
–Nagyon sokat fejlődtél, ideje megmutatnod, mit tudsz. Lefogadom, hogy egész Afrika büszke lesz rád. Én már most is az vagyok, de ne hidd, hogy csak úgy elengedünk. Ma este bált rendezünk a tiszteletedre, mulatunk hajnalig, aztán ha kipihented magad, hazamehetsz.

bálban

Mindenki nagyon jól érezte magát a bálon. Anya végtelenül büszke volt Kírára, amiért ilyen kedvességgel, szeretettel és türelemmel fordult az elefánt felé, mert bizony az ő okos 7 éves nagylánya miatt Bella is megtanulta, mik a fontosak az életben és soha többé nem kételkedett magában.