Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

M1: Esély

168 Óra: Mese neked
Tilos Rádió: Rehab a tortán
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Zsömi a hős

Vasárnap reggel Zsömi a szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel üdvözölte Zsófit és Pannát.

–Ugye ma mindketten jöttök velem sétálni?
–Persze, ha szeretnéd. –felelte kedvesen Panna.
–De csak akkor, ha fegyelmezetten jössz mellettem! –tette hozzá Zsófi.
–Az mit jelent?
–Például azt, hogy nem kezdesz eszeveszett rohanásba, amint kiérünk az ajtón, hanem szépen sétálsz mellettünk.
–Ezt nem könnyű betartani, hisz annyi felfedeznivaló van odakint!
–Pedig jobb lesz, ha visszafogod magad, különben el se indulunk!
–Ne legyél vele ilyen szigorú, hisz kölyök még! Majd benő a feje lágya! –kelt a védelmére Panna.
–Mikor?
–Lehet, hogy éppen ma! Ugye kiskutyám? –nevetett Panna és megsimogatta Zsömi fejét.
–A kedvedért megpróbálom visszafogni magam! –szólt halkan Zsömi.

Nagyjából öt percig sikerült is tartania az ígéretét, ám amint hatalmasat szippantott a levegőbe, őrült rohanásba kezdett. Olyan gyorsan szaladt, hogy a lányok szinte repültek utána.

–Hova a csudába száguldasz, mintha ágyúból lőttek volna ki? –kiáltotta Zsófi.
–Szerintem mindjárt kiderül! –nyugtatta Panna.

Hamarosan megpillantottak egy csodaszép fekete macskát, aki olyan békésen állt előttük, mintha nem látná, hogy egy kutya száguld felé. Zsömi annyira meglepődött, hogy megállt.

Fekete macska

–Hát te hogyhogy nem félsz?
–Ugyan miért félnék? Sokkal gyorsabb vagyok nálad és különben is azt akartam, hogy utánam eredj.
–Azért, ha nem lenne rajtam póráz, nem biztos, hogy lenne esélyed, úgyhogy csak ne legyen olyan nagy a szád! –duzzogott Zsömi.
–Jól van, ne sértődj meg, inkább kövessetek! Mutatni szeretnék valamit.
–Még hogy én kövessek egy macskát! Legalább hadd kergesselek!
–Jó, nem bánom! –egyezett bele a macska és újra szaladni kezdett.
–Hát sose lesz már vége ennek a rohanásnak? –sopánkodott Zsófi.
–Biztos nem vagyunk már messze! –biztatta Panna.
–Hát remélem.

Egyszer csak úgy eltűnt a macska, mintha ott se lett volna.

–Hová lett? –csodálkozott Zsömi és buzgón szimatolni kezdett.
–Biztos felment egy olyan magas fára, ahova te nem mész utána. –felelte Panna.
–A csudába! Akkor meg mi értelme volt követni?
–Nekem mindegy. Az a fő, hogy végre nem kell utánad loholni és pihenhetek egy kicsit. –szólt kissé durcásan Zsófi.
–Odanézzetek, milyen szép! –kiáltotta Panna és egy hatalmas kőszoborra mutatott.
–Ejha! Sosem láttam még kőből faragott kislányt kutyával! Nézzük csak meg közelebbről! –lelkesedett Zsófi.
–Zsömi! Előre szólok, hogy nem kell megjelölni a szobrot! –nevetett Panna.
–Jó, csak szagmintát veszek róla, biztos sok érdekes van rajta.
–Nagyon szépen kidolgozott a kislány és a kutya is. Vajon milyen fajta?
–Ez, kérlek egy Border collie. Egy nagyon okos pásztorkutya. –mondta büszkén Zsófi.
–Honnan tudod? –csodálkozott Panna.
–Olvastam róla. Tudod, hogy könyvmoly vagyok. Tudok ezt, azt.
–Akkor azt is tudod, hogy milyen színű lenne, ha nem kőből lenne?
–Persze. Fekete-fehér.
–Biztos csodaszép! Bárcsak életre kelne a kislánnyal együtt! –ábrándozott Panna.
–Ők is ezt szeretnék! –szólt egy ismeretlen hang.
–Ki beszél? –kiáltották egyszerre a lányok.
–Villő, a manólány.
–Hol vagy?
–A kislány kalapján csücsülök, csak olyan kicsi vagyok, hogy nem könnyű észrevenni. A kutyátok persze kiszagolt, jól meg is csiklandozott.
–Elárulod, hogy lehet életre kelteni a szobrot? –kérdezte Panna.
–Persze, csak gyertek közelebb! –kérte Villő.
–Felülhetsz a hátamra, ha akarsz, szívesen viszlek egy kört! –ajánlotta Zsömi.
–Köszönöm, talán majd később. Most szívesebben ülnék a lányok tenyerébe. –felelte kedvesen a manólány.
–Zsófiéba, vagy az enyémbe? –kérdezte izgatottan Panna.
–Mindkettőtökébe, ha lehet. Úgy volna a legkényelmesebb. Csak tegyétek jó szorosan egymás mellé a tenyereteket!
–Jó, de most már halljuk, mi a titok? Valami varázslat áldozata lett a kislány meg a kutya? –izgult Zsófi.
–Nem. Ők mindig is kőből voltak, ám egy varázsfurulya segítségével megtörténhet a csoda.
–Komolyan? Képzeld, egy kicsit tudok furulyázni. Régen tanultam, csak a szolfézs nagyon nehéz volt, ezért abbahagytam. –mesélte Panna.
–Biztos szebben szólna nálad, mint nálam. –mondta szomorúan Villő.
–Nem tudhatjuk, amíg ki nem próbáljuk. Hol az a furulya?
–Jó mélyen a föld alatt!
–Hogyhogy? –hökkent meg Zsófi.
–Annyira hamisan játszottam rajta, hogy Trilla a zenetanárom elásatta. Úgy gondolta így lesz a legjobb mindenkinek.
–Azért nem lehetett olyan rossz! –mondta kedvesen Zsófi.
–De, sajnos tényleg botfülű vagyok. –ismerte el a manólány.
–Azért egy hangszert elásni mégiscsak túlzás! Sőt, egyenesen felháborító! –kelt ki magából Panna.
–Én nagyon szívesen kiásom, ha akarjátok! Azt se bánom, ha száz akadályon kell átrágnom érte magam! –mondta lelkesen Zsömi.
–Tényleg megtennéd? –örült Villő.
–Hát persze! Szagmintát veszek a sapkádról és már mehet is a keresés!
–Szuper!
–Aztán csak óvatosan azzal a rágással, nehogy megsérüljön a hangszer! –aggódott Panna.
–Nem kell félni, gondosan be van csomagolva.
–Zsömi nem ismer lehetetlent! –nevetett Zsófi.
–Jó, elismerem, megettem már pár szőnyeget, papucsot és kábelt, de az már régen volt. Most már kezd benőni a fejem lágya, elvégre 1 éves múltam.
–Semmi baj, mi így szeretünk, ahogy vagy! –mondta kedvesen Panna.
–Hamar meglesz az a furulya, majd meglátjátok! –mondta lelkesen Zsömi és buzgó ásásba kezdett.

Mindenki izgatottan várt. Hogy jobban teljen az idő, beszélgettek.

–Én biztos vagyok benne, hogy Zsömi megtalálja a furulyát! –szólt Panna.
–Én meg abban, hogy olyan szépen fog szólni a kezedben, hogy életre kelti a muzsikád a szobrot! –tette hozzá Zsófi.
–Komolyan mondod?
–Persze. Éppen ezért jobb lesz, ha neki is látunk írni egy listát arról, mire kell figyelnie a kislánynak, ha jó gazdája szeretne lenni az ő okos kutyájának.

–Nekem is rá kéne szoknom az olvasásra. Csupa fontos dolgot rejtenek a betűk. Nagyon örülök, hogy ilyen okos nővérem van. –mondta kedvesen Panna.
–Köszi! Én is büszke vagyok rád.

Közben előkerült Zsömi a furulyával a szájában. Bizony nagyon vigyázott rá, egy karcolás sem esett rajta.

–Okos kutya vagy! –dicsérte meg Zsófi.
–Akkor hát lássuk, mennyit felejtettem! –szánta el magát Panna és játszani kezdett a furulyán.

Olyan szép dallamokat varázsolt elő, hogy Zsófi táncra perdült a szobor körül. Még szép, hogy életre kelt a kislány és a kutya.

–Hol fogtok most lakni? –kérdezte Zsófi.
–Természetesen nálam, a házamban. – felelte a manólány.
–Elfértek majd? –aggódott Panna.
–Persze! De ha mégse elég nagy a házam, hát majd eljössz és muzsikálsz egyet, attól biztosan megnő!
–Szíves örömest!
–Találkozunk még?
–Biztosan! Ha máskor nem, a keresztelőn, elvégre kell egy jó név az okos pásztorkutyának és a szépséges gazdájának is.
–Addig is olvasgassátok szorgosan a felelősségteljes állattartásról szóló jegyzetemet! –mondta kedvesen, de határozottan Zsófi.
–Úgy lesz! –ígérte a manólány.

Zsófi és Panna csendesen sétáltak hazafelé. Zsömi sem rohant, mint egy őrült. Nem azért, mert elfáradt, csupán nagyon boldog volt, mert tudta, hogy igazán szeretik őt. Éppen ezért elhatározta, hogy a tanulásba is olyan lelkesedéssel veti bele magát, ahogyan a varázsfurulyát kereste.