Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
Neighbour Art: Koncz Erika - meseíró
Szabad Föld online: Akaraterőből meseíró Népszabadság online: A tetovált meselány
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje Voilamode: Gyönyörű mesék egy vadóc rocker lánytól

Egy ölelés csodája

Kedden Andris éppen a Korong utcában sétált, amikor egyszer csak meglátott egy koalát. Bár szokatlan látvány volt arrafelé, ő nem kezdte el fényképezgetni a telefonjával, hogy kiposztolja a közösségi oldalakra, hanem odament hozzá, és megszólította.

- Szia, Andris vagyok. Hogy kerülsz ide?
- Szia, Szani vagyok. Egyszerűen elegem lett, és leléptem.
- Az állatkertből?
- Jaj, dehogyis! Ausztráliából.
- Miért, mi történt?
- A koalák, akiket ismerek mind csalók. Bármit játszunk, nem tudják betartani a szabályokat. A fára mászó versenyben mindig hamarabb elindulnak, ha eukaliptusz evőverseny van, a hátuk mögé rejtik a mennyiség felét, amikor azt hiszik, hogy nem látom, és még sorolhatnám!
- Teljesen megértelek. Én is csak tisztán, becsületesen játszom. Máshogy nincs is értelme. Aki csal a játékban, az a valóságban sem az egyenes utat választja, márpedig számomra az igazság, a becsület és a tisztesség nem csupán szavak. Meghatározzák az életemet.
- Na, látod, ez az! A koalák úgy tartják, hogy ha már napi 20 órát alvással töltenek, legalább a maradék 4-ben hadd csináljanak azt, amit akarnak. Mivel én nem tudok azonosulni ezzel a felfogással, úgy döntöttem, hogy nem maradok velük, máshol próbálok boldogulni.
- Érthető, de nem vagy nagyon magányos?
- Igazából, amikor közöttük éltem, akkor voltam leginkább egyedül. Én különc vagyok. Szeretem a pörgést, nem alszom állandóan. Ha nyugalomra vágyom, akkor olvasok, és csak annyit alszom, amennyit feltétlenül szükséges.
- Hogy tanultál meg olvasni?
- Egyszer egy turista pont az alatt a fa alatt olvasott, aminek a tetején én voltam. Egyszer csak elaludt és mire felébredt, olyan késő volt, hogy megijedt, hogy nem talál vissza a szállására, ezért eszeveszett rohanásba kezdett. A nagy sietségben a fa alatt felejtette a könyvét, én lementem érte. Amíg a többiek aludtak, én a könyvet néztem. Pár hónap múlva aztán sikerült felfedeznem benne a rendszert és összeállt a kép.
- Hát ez nem semmi. Igazán kitartó vagy! A többiek mit szóltak, amikor megtudták, hogy tudsz olvasni?
- Csak a szokásosat. „Na, ez már megint különcködik!”
- Hát ez elég lehangoló. Meg is értem, hogy otthagytad őket.
- Életem legjobb döntése volt. Szeretnék minél többet megtudni a világról!
- Izgalmasan hangzik. Ha akarod, szívesen veled tartok a felfedezőúton.
- Komolyan? Az nagyon jó lenne!
- Annyit beszélgettünk, hogy megéheztem. És persze innék is valamit. Te nem vagy éhes?
- Dehogynem, csak semmi kedvem eukaliptuszt enni. Inkább kipróbálnám a szalonnát!
- Azt bizony könnyebben szerzek neked, mint eukaliptuszt.
- De jó! Amióta először olvastam róla, hogy a tehénpásztor gyerek szalonnát evett, azóta szeretném megtudni, hogy finom-e. Te szereted a szalonnát?
- Igen, de a kolbász a legnagyobb kedvencem. Azt is megkóstolhatod majd, ha akarod!
- Jó, de hová menjünk enni? Tudod, nem vagyok biztos benne, hogy minden ember olyan kedves és jó, mint amilyen te vagy. Nem lenne jó, ha elkezdenének üldözni, hogy a végén bedugjanak egy állatkertbe vagy levadásszanak a bundámért.
- Megértem, hogy bizalmatlan vagy, de ne félj, amíg engem látsz!
- Megvédesz?
- Persze! És nemcsak azért, mert ez egy jó rendőr kötelessége, hanem azért is, mert kedvellek.
- Tényleg? De jó! Én is kedvellek téged.
- Ennek örülök. Tudod mit? Elmegyek és veszek kolbászt és szalonnát, kenyeret meg egy két sört, aztán visszajövök. Addig te bújj el egy fa tetején, aztán majd kitaláljuk, hogy hol piknikezzünk. Biztosan találunk olyan helyet, ahol senki sem zavar minket.

Amíg Andris vásárolt, a koala jelzett barátjának, a feketerigónak, hogy menjen oda a fához. Most már tudta, hogy Andris olyan ember, aki előtt nem kell titkolóznia.

A rigó éppen egy hatalmas gilisztát készült elfogyasztani, de mivel a barátság előbbre való az evésnél, későbbre halasztotta a lakomát.

- Itt is vagyok! Hová megyünk?
- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál. Egyelőre maradunk. Be szeretnék neked mutatni valakit.
- Azt, akivel beszélgettél?
- Igen, őt. Andris a neve. Nagyon kedves és szimpatikus fiatalember. Majd meglátod, ha megismered.
- Alig várom.
- Már itt is van. Minden kívánságod így teljesüljön. - kuncogott a koala.
- Meghoztam az ellátmányt. Arra gondoltam, hogy mégse piknik legyen, hanem menjünk hozzám. Úgy a legbiztonságosabb. - mondta kedvesen Andris.
- Jó ötlet. A rigó is jöhet?
- Persze! A barátod?
- Igen, méghozzá nagyon jó. Neki köszönhetem, hogy most itt vagyok.
- Hogyhogy?
- Ő repített el ide. A fülemnél fogva felemelkedett velem, és meg se álltunk idáig!
- Azt a mindenit! Ez felér egy varázslattal!
- Köszönöm, igyekeztem! - felelte szerényen a rigó.
- Mielőtt hazamegyünk, keresek neked pár szép kövér gilisztát és néhány cserebogarat. Gondolom, jobban érdekel az efféle lakoma, mint a kolbász és szalonna.
- Igaz, ami igaz. - helyeselt a rigó.
- Máris jövök!
- Ami azt illeti, tényleg nagyon kedves ez az úriember.
- Bizony az! Remélem, sok időt töltünk majd együtt.
- Biztosan, de én csak a távolból figyellek majd titeket.
- Hát nem maradsz velünk?
- Nem. Madár vagyok, arra születtem, hogy szabadon szárnyaljak.
- Ebben igazad van. Azért remélem, hogy meglátogatsz néha!
- Persze hogy meg! Addig is, ha nagyon hiányoznék, csak hívj azon a jellegzetes hangodon és már repülök is hozzád! - ígérte a rigó.
- Úgy lesz. - felelte a koala és pityeregni kezdett.
- Mi ez a sírdogálás? - kérdezte Andris.
- Á, semmi, csak tudod, elszomorít, hogy nem marad velem a rigó. Persze megértem, hisz én sem szeretnék fogságban élni. - szipogott.
- Úgy látom, rád férne egy ölelés! - mosolygott Andris és megölelte a kétségbeesett koalát.

Olyan őszinte és szeretetteljes ölelés volt ez, hogy mindketten úgy érezték, hazaért a lelkük.

- Boldog vagyok, hogy találkoztunk. Úgy érzem, többé nem leszek magányos.
- Én is így érzek. - felelte Andris.

Ami ezután következett, még boldogabbá és varázslatosabbá tette a pillanatot. Az öleléstől a koala gyönyörű lánnyá változott. A legszebb lány volt, akit Andris valaha látott.

- Hát megtörtént a csoda! Megtaláltam azt, akit mindig is kerestem. - mondta boldogan.
- Valahol mélyen mindig is éreztem, hogy nem nekem való a koalák élete, csak nem sejtettem, hogy azért, mert lélekben végig ember voltam. Ez életem legszebb napja.
- Mindegyik az lesz, ezt megígérhetem!

Attól kezdve Szani és Andris elválaszthatatlanok lettek. Az évek során kiderült, hogy rengeteg közös van bennük és azért születtek, hogy boldoggá tegyék egymást.

Hogy Szani ne felejtse el, milyen érzés rigóval utazni, vásároltak egy Kia Rio típusú autót, aminek Rigó lett a neve.

Egy szép szeptemberi napon összeházasodtak, és sosem felejtették el, milyen értékes egy őszinte, szeretetteljes ölelés.

Szani és Andris