Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Miért ne?

kicsi Otti és apa

Egy szép napon kicsi Otti éppen az apukájának segített a ház körüli munkákban. Nagyon dolgos kis legény ő, bár aludni is imád. Javában szorgoskodott már a kertben, amikor megpillantott egy vakondot, akinek a feje éppen kikandikált a föld alól. Odament hozzá, és megszólította:
- Szia, vakond! Kicsi Otti vagyok. Nagyon szeretem a vakondos meséket. Örülök, hogy látlak, de miért túrod fel folyton a kerteket?
- Szia, kicsi Otti! Azért, mert vakond vagyok, és a vakondoknak ez a dolguk - felelte a vakond.
- Miért? - kérdezte kicsi Otti.
- Mert alagutakat kell ásnunk, hogy legyen járatunk. Mi a föld alatt lakunk - magyarázta a vakond.
- Mi olyan érdekes a föld alatt? - érdeklődött kicsi Otti.
- Mi olyan érdekes nem a föld alatt? - kérdezett vissza a vakond.
- Egy csomó csúcsszuper dolog! - vágta rá kicsi Otti.
- Például? - kérdezte a vakond.
- Autózás, motorozás, építkezés, szerelés, nézni, ahogy Sedó akkorát ugrik, mintha szöcske lenne, vagy pedig gumikutya - sorolta Otti lelkesen.
-Sedó? Ki az a Sedó? - kérdezte a vakond.
- Hát a szomszédunk kutyája. Nézd csak, ott van! Sedó nagyon magasra tud ugrani. Most is éppen a levegőben volt, ezért amikor a vakond odanézett, pont nem látta.
- Persze! Hiszi a piszi! Én inkább visszamegyek a föld alá kukacot enni.
- Maradj még, légyszi?! Van egy ötletem.
- Mi volna az? - kérdezte a vakond.
- Menjünk el egy felfedezőútra! Meglátod, nagyon sok szép dolgot mutatok majd, amitől még a szavad is eláll - ígérte Otti.
- Miért, ne? - mondta hetykén a vakond. - Egy perc, és jövök.

Egy perc múlva megjelent a vakond egy hatalmas hátizsákkal a hátán.
- Mit cipelsz? - kérdezte Otti.
- Kukacot. Arra az esetre, ha útközben megéheznénk - magyarázta a vakond.
- De hát én nem eszem kukacot. Miattam ugyan ne hozz magaddal zsákot. Úgyis csak elfáradnál a cipeléstől - mondta Otti.
- És velem mi lesz? Lehet, hogy te nem eszel kukacot, de én igen, és folyton éhes vagyok - méltatlankodott a vakond.
- Hát jól van! De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Fárasztó lesz, meglátod - szólt kicsi Otti, azzal elindultak, hogy felfedezzék a földi szépségeket, amikről egy vakond csupán csak álmodik, már ha van elég képzelőereje.

Egyszer csak szembe jött velük Hédi.
- Hová, hová kicsi Otti? - kérdezte.
- Szia, Hédi! De örülök, hogy jössz. Éppen a vakond barátomat viszem felfedezőútra, hogy megtudja mennyi jó dolog van a világon. Van kedved velünk jönni?
- Még szép! Csak nem maradok ki egy ilyen jó kalandból. És legalább lesz, aki vigyáz rátok - felelte Hédi, majd leguggolt, hogy üdvözölje a vakondot, akit eddig nem vett észre, mert olyan parányi, hogy alig látszik.
Hédi nagyon udvarias, ezért így szólt: - Szia, vakond koma! Hédi vagyok. Kicsi Otti nagynénije. Örvendek a szerencsének!
- Szia, Hédi! Én egy közönséges vakond vagyok, de én is örülök, hogy látlak - felelte a vakond.
- Neked nincs neved? Na, majd teszünk róla. Nálunk mindenkinek van neve. Méghozzá szép. Ugye, kicsi Otti? - mosolygott Hédi.
- Igen. Ottó vagyok, mint apukám, meg a nagypapám, sőt még az ő apukája is. Így lettem én kicsi Otti, de most már indulunk? Hová visszük először a vakond komát? - rikkantott kicsi Otti.
- Mondjuk dodzsemezni? Szerintem, tetszene neki a Vidám Park, te pedig úgyis szeretsz vezetni. Majd ül az öledben - javasolta Hédi.
- Pompás ötlet! - örvendezett kicsi Otti. - Én is mehetek? - kérdezte Sedó, aki meghallotta, hogy hová készülnek, ezért olyan izgatott lett, hogy még a szokásosnál is magasabbra ugrott. Így kötött ki éppen előttük.
- Jöhetsz, de csak akkor, ha megígéred, hogy megvársz minket a bejáratnál. Hiszen kutyákat nem engednek be a Vidám Parkba - mondta Hédi.
- Jaj, de kár! Ez nem igazság! - sopánkodott Sedó.

Kicsi Otti nem akarta, hogy Sedó szomorú legyen, mert jószívű volt, és kedves, ezért így szólt:
- Ne bánkódj, Sedó! Nagyon fontos feladatod lesz, amíg ránk vársz a bejárat előtt. Senki másra nem bíznám ezt.
- Igazán? - csillant fel Sedó szeme. - Bizony. Te fogsz vigyázni a vakond hátizsákjára, amíg mi bent leszünk.
- Hűha! Akkor csakis valami nagy kincset rejthet az a hátizsák. Ha senki másra nem bíznátok ? lelkendezett Sedó.
- Meghiszem azt! Úgyhogy légy résen, és semmi nyúlkapiszka! - vágta rá a vakond, aki azért egy kicsit féltette a kukacait, de megbízott kicsi Ottiban.
- Okos fiú az én unokaöcsikém - mosolygott Hédi.

A Vidám Park bejáratához érve a vakond átadta Sedónak a hátizsákot. Kicsit meg is könnyebbült, mert tényleg nehéz volt odáig elcipelni, mi több, az izgalomtól nem is volt most éhes a mi kis falánk vakondunk.
- Ígérem, hogy nem várakoztatunk sokáig. Egy kört teszünk a dodzsemmel, aztán jövünk is, és olyan helyre megyünk aztán, ahol te is jól fogod érezni magad - mondta kicsi Otti.
- Csak ügyesen! - tette hozzá Hédi, azzal bementek a Vidám Parkba.
Odabent annyi ember volt, hogy a vakond picit megijedt, ezért kicsi Otti betette az inge zsebébe.
- Így már nem lesz semmi baj. A felső zsebemből pont kilátsz, ha kidugod a fejed, téged közben meg senki se vesz észre. Jó móka a dodzsem, majd meglátod. Csak ne pisilj be! - nevetett.

Remekül mulattak a dodzsemben. Kicsi Otti kitűnően vezetett, és azt is tudta, mikor kivel kell koccanni. Nagyon jól érezték magukat, ám ahogy ígérték Sedónak, nem maradtak sokáig, hogy vele együtt is szórakozhassanak egyet. Amikor kiértek a Vidám Parkból, nagyon meglepődtek. Sedó nem volt ott a bejáratnál.
- Hová tűnhetett? - kérdezte a vakond.
- Biztosan nem tűnt el. Keressük meg! - javasolta Hédi.
- Sedó! Sedó! Merre vagy? ? kiáltották.
- Nyugi, nyugi! Csak nem képzelitek, hogy lelépek a kinccsel. Csak sétáltam egyet - mondta Sedó.
- Merre sétáltál? - érdeklődött a vakond, akinek annyira tetszett a Vidám Park, hogy mindenre kíváncsi lett, ami nem a föld alatt van.
- Jó helyen - mondta Sedó. Mert pontosan ő maga se tudta hol volt, csak azt, hogy szép helyen és jó levegőn.
- Van itt a közelben egy tájvédelmi körzet. Nagyon jó ott a levegő, és csodásak a virágok - mesélte Hédi.
- Én azt hiszem, még sohasem láttam virágot - tűnődött a vakond.
- Az könnyen lehet. Te nem sokat jártál fönt, és a földet pedig rátúrtad a virágokra, így aztán az se nagyon látta őket, aki ültette. Pedig szépek ám, majd meglátod - magyarázta Hédi.
- Mielőtt elmegyünk virágnézőbe, ehetnénk valami finomat? Én már elég éhes vagyok - mondta kicsi Otti.
- Persze. Majd útközben veszünk kürtős kalácsot - felelte Hédi.
- Az finom! - örvendezett kicsi Otti.
- A vakondnak van egy csomó kukaca, Sedónak pedig veszünk valahol egy hot dogot, így senki sem marad hoppon - mondta Hédi.

Miután mindenki jól lakott, elmentek a parkba, amiről Hédi mesélt.
Nagyon szép virágok voltak ott. Mindegyik színes és jó illatú volt. Sehol egy hervadozó virágszál, sehol egy feltúrt, kitaposott gyökér. A vakond megértette, miért nem szabad feltúrni mások kertjét. Szégyellte magát, de senki sem haragudott rá, mivel eddig nem tudta, hogy, amit csinál, az másoknak rossz. Egyszer csak megszólalt:
- Én, a közönséges vakond, ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy nem túrom fel többé a kerteket! Legalábbis azokat, ahol ilyen szép virágok vannak. A többi vakond nevében nem beszélhetek, de én a magam részéről megteszem, amit tudok.
- Ez nagyon rendes tőled - dicsérte meg Hédi.
- Szerintem is - helyeselt kicsit Otti.
- Csatlakozom - tette hozzá Sedó.
- Akkor ezzel ki is érdemelted, hogy nevet adjunk neked, hiszen már nem vagy többé közönséges vakond. Te nem dúlsz fel kerteket - szólt Hédi.
- Legyen a neve: Nem Túró - javasolta Sedó. ? Bár, ez kissé fura név.
- Akkor legyen a neve: Tejföl - nevetett kicsi Otti. - De vajon hívhatnak egy vakondot Tejfölnek? - kérdezte.
- Miért ne? - felelte Hédi.

Ezzel megvolnánk. Akkor már csak Sedónak tett ígéretünket kell teljesíteni. Olyan helyre menni, ahol ő is jól mulat- mondta Tejföl, aki nagyon boldog volt, hogy most már nem közönséges vakond, és van egy zsák kukaca. Jó ideig el lesz látva élelemmel.
- Mi lehetne jobb hely egy olyan kutyának, aki helyből ugrik három métert? - kérdezte Hédi.
- Ugrálóvár! - kiáltotta kicsi Otti.
- Akkor nyomás!
Mind a négyen örökre emlékezni fognak erre a csodás napra. Ti pedig, hogyha láttok egy feltúrt kertet, biztosak lehettek benne, hogy az nem Tejföl műve.