Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Mese babbal

Egy szép napon, Martin leült ebédelni, és még csak nem is sejtette, mi vár rá. Babfőzelék volt, amit szeret, ezért nem tétovázott sokat. Fújt egyet-kettőt a még gőzölgő ételen, aztán el is kezdte enni. Már a tizedik kanálnál járt, a szájához is emelte, amikor hirtelen valaki elkiáltotta magát:
- Hé, ne! Várj!

Martin annyira meglepődött, hogy elejtette a kanalat.
- Mi a csuda? Valaki nem akarja, hogy túl sokat egyek, nehogy megártson a sok bab? - gondolta csodálkozva.

Amíg ezen tűnődött, egy kislány felugrott az asztalra, majd így szólt:

- Szia, Martin! Bab Betti vagyok. Köszi, hogy nem ettél meg.
- Nicsak! A kis bableány - viccelődött Martin. - Te meg hogy kerülsz ide?
- Hát úgy, hogy beleugrottam a tányérodba, amikor senki sem látta - felelte Bab Betti.
- De hát miért? Nem féltél, hogy megeszlek, mert nem hallom, hogy szólsz? - kérdezte Martin.
- Egy picit azért tartottam tőle, de reméltem, hogy elég hangosan kiabálok majd, mielőtt még bekapnál.
- Értem - mondta Martin. - És ha szabad érdeklődnöm, miért pont az én főzelékembe ugrottál? - kérdezte.
- Mert mindenképpen találkoznom kellett veled. Egy fontos dologban kellene a segítséged.
- Mi volna az? - kérdezte Martin.
- Ha lehet, ne itt beszéljük ezt meg. Keressünk egy nyugis helyet! - kérte Bab Betti.
- És mégis, hol? Csupa babfőzelék vagy. Így még a zsebembe se tehetlek - méltatlankodott Martin.
- Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte Bab Betti. - Beleugrom, tiszta leszek, úgy már zsebre vághatsz, a napon pedig majd megszáradok.
- Jól van, de nehogy megfulladj itt nekem! Különben hogy lesz belőlem hős? - nevetett Martin.

Miután kiértek a szabadba, Martin a tenyerébe vette Bab Bettit, majd így szólt:
- Na, halljuk, mi a probléma?
- Ööö? Izé? - kezdte a bableány.
- Gyerünk, ki vele! - biztatta Martin.
- Jó. Egy barátomról van szó, akinek nemsokára lesz a szülinapja. Nagyon szeretnék neki örömet szerezni úgy, hogy most is, mint mindig, a kedvenc tortáját kapja tőlem ajándékba. Viszont én nem tudok sütni.
- Azt hiszed, én tudok? - csodálkozott Martin. - Kérj meg valakit, hogy süsse meg!
- Hát ez az, süsd meg! Aki minden évben elkészíti helyettem, most bemondta az unalmast! - vágta rá Bab Betti.
- Hogyhogy? Összevesztetek? - kérdezte Martin.
- Dehogy! Csak egyik nap a fejébe vette, hogy ő ugyan nem süt több tortát, és punktum - felelte Bab Betti.
- És mindenképpen neki kell elkészítenie a barátod szülinapi tortáját? Manapság sok jó cukrászda van, ahol pompás tortákat készítenek - felelte Martin.
- Az lehet, de ezt a tortát a világon senki más nem tudja, hogyan kell elkészíteni. Csakis az, aki eddig minden évben megcsinálta - magyarázta Bab Betti.
- Ejha! Egyre jobban érdekel a dolog - mondta lelkesen Martin. - Milyen ez a torta? Ki az az egyetlen ember a világon, aki el tudja készíteni? És végül, ki az a barátod, aki annyira jó, hogy megérdemli, hogy ennyit fáradozz miatta? - kérdezte
. - Lássuk csak, a torta csokipudingos dinnyetorta, madártejöntettel. Aki pedig ezt el tudja készíteni, nem ember, hanem egy robot.
- Egy robot? Imádom a robotokat! - örvendezett Martin.
- Reméltem, hogy egyszer személyesen is találkozhatok eggyel. Ő beszélni is tud?
- Hogy tud-e? Inkább hallgatni nem tud. Csak beszél és beszél egész álló nap - felelte Bab Betti.
- Én is így vagyok ezzel, persze evés és alvás közben azért nem - kuncogott Martin. - És hol találjuk a te szószátyár robotodat? - kérdezte.
- Angélának hívják, és most is éppen mesél valahol valami régi históriát - mondta Bab Betti.
- Mi az a história? - kérdezte Martin.
- A história nem más, mint a történet, csak így jobban hangzik. Szeretek felvágni, hogy ilyen szavakat is ismerek, pedig még fiatal vagyok - magyarázta Bab Betti.
- Miért, Angéla öreg? - érdeklődött Martin.
-Igen, eléggé.
- Ezek szerint rozsdás is? Én szívesen segítek rendbe hozni - ajánlotta Martin.
- Ne rohanjunk annyira a dolgok elébe! Előbb találjuk meg, a mi kedves Angélánkat! - javasolta Bab Betti.
- Jó, de hol keressük? - kérdezte Martin.
- Amerre a Juci túr - válaszolta Bab Betti.
- És az merre van? Ki az a Juci egyáltalán? - kérdezte csodálkozva Martin.
- Juci egy malac. Ő tudja az utat Angélához. Nagyon furmányos egy röfi.
- Hogyhogy te nem tudod? Még sosem jártál Angélánál?
- Még soha.
- Akkor honnan tudod, hogy sokat beszél?
- Találkoztunk már sokszor, de nála még nem voltam. A tortát mindig madarak hozták légipostán. Mindig másik madár.
- Értem. Akkor biztosan messzire megyünk - feltételezte Martin.
- Ma legalább a nap süt - jegyezte meg Bab Betti.
- Ha nem is tortát - tette hozzá Martin. - De félre a tréfát! Ki kell találnod, hogyan találjuk meg a lehető leggyorsabban Jucit.

Mialatt Bab Betti a megoldáson gondolkodott, Martin bement, hogy megkeresse a biciklis sisakját. Úgy gondolta, nem árt, ha felveszi, hisz ki tudja, milyen utakon kell járniuk, meg aztán jobb, ha az ember inkább okos dolgokon töri a fejét (beton helyett).
- Itt is vagyok. Merre induljunk? - kérdezte Martin lelkesen.
- Menjünk egyenesen! - javasolta Bab Betti.
- Ja, az orrunk után - tette hozzá Martin. - Legalább nézzük a földet, és próbáljuk megkeresni a nyomokat amiket Juci hagyott.
- Jó ötlet! - mondta Bab Betti.

Javában baktattak már, amikor Martin megpillantott egy sünit, aki éppen aludt.
- Megszólítod? - kérdezte Bab Betti.
- Á! Én nem. Úgy tudom, hogy ha a sünik embert látnak, megrémülnek, összegömbölyödnek, és elő nem jönnek jó hosszú ideig. Próbálkozz inkább te! Biztosan több szerencsével járunk úgy - vélte Martin.
- Jó. Akkor tegyél le, pont az orra elé! Úgy biztosan észrevesz - mondta Bab Betti.
Amikor a süni meglátta Bab Bettit, kissé meglepődött, mert nem volt hozzászokva, hogy vannak lányok, akik nála kisebbek, bableányt meg végképp nem látott még azelőtt.
Mivel nem érezte veszélyesnek a helyzetet, barátságosra vette a figurát, és így szólt:
- Helló, kislány! Sün Sanyi vagyok. Hogy s mint vagy?
- Örvendek a szerencsének, Sün Sanyi! - Én Bab Betti vagyok. Nincs okom panaszra, csak leljünk rá a malacra ? felelte Bab Betti.
- Leljünk? Mi ketten? És melyik malacra? - csodálkozott Sün Sanyi.
- Mi. De nem mi ketten, hanem a barátom, Martin és én - válaszolta a bableány.
- Én nem látok itt senki mást - nézett körül a süni.
- Persze, mert itt vagyok - mondta Martin, majd leguggolt Sün Sanyihoz.

A süni kissé hátrálni kezdett, de nem gömbölyödött össze.
Martin észrevette, hogy a kis állat megijedt, ezért ezt mondta:
- Ne félj tőlem, Sün Sanyi! Nem eszlek meg, sőt a malacot sem fogom megenni, miután sikerült megtalálnunk. Martin vagyok, és Bab Bettivel együtt egy bizonyos Juci malacot keresünk, de nem vacsira. Meg tudnád mondani, hogy merre találjuk?
- Szia, Martin! Juci nem messze innen, egy hatalmas sárban dagonyázik. Most ette tele magát makkal.
Lépjetek tizenötöt, és rátaláltok.
- Köszönjük szépen az útbaigazítást - felelte Martin.
- Szívesen. De mielőtt még távoznátok, adok egy jó tanácsot. Vedd Bettit a tenyeredbe, és ő számoljon jó hangosan, mert így biztosan nem tévedtek el!
- Teljesen igazad van, kedves Sün Sanyi. Nekem legalább százötven lépés lenne az, ami Martinnak csak tizenöt. Meg aztán százötvenig elszámolni! Biztosan kifutnánk az időből - mondta Bab Betti.

Miután elbúcsúztak Sün Sanyitól, Bab Betti jó hangosan számolta Martin lépteit. A tizenötödik lépésnél mindketten tudták, hogy jó helyen járnak.
Nem láttak mást, mint egy nagy, sáros foltot, világító rózsaszín orral. Ez az a sáros folt nem volt más, mint Juci.
- Ez már döfi, itt is van a röfi! - viccelődött Martin.
- Szia, Juci! - szólt Bab Betti.
- Hát itt vagy végre! Látom, sikerült megtalálnod a fiút - lelkendezett Juci.
- Igen. Martin vagyok. Örülök, hogy találkoztunk! Elkísérsz minket Angélához, kedves Juci?
- Szia, Martin! Én is örülök, hogy összeröffentünk. Sajnos nem áll módomban veletek tartani Angélához. Disznóság lenne ilyen sárosan odaállítanom, de elmondom, hogy juttok el hozzá, mégpedig nagyon gyorsan. Figyelj jól, mert fontos dolgokat fogok mondani! - kérte Juci.
- Rendben van, figyelek - ígérte Martin.
- Én is - vágta rá Bab Betti.
- Szóval, ahhoz, hogy eljussatok Angélához, szükség lesz a sisakodra. Leveszed, a földre teszed, csukott szemmel pörgetsz rajta hármat, és közben Angélára gondoltok!
- És addig én hol leszek? - kérdezte Bab Betti.
-Te a sisakban fogsz csücsülni ? felelte Juci. - De Martin nem fér bele a sisakba. Ő akkor, hogy jut el Angélához? - aggodalmaskodott a bableány.
- Hát úgy, hogy ő pörgeti meg a sisakot, méghozzá háromszor. - magyarázta Juci.
- Rendben van. És ha odaértünk, mit kell tennem? - kérdezte Martin.
- Szerintem nem lesz nehéz dolog összebarátkoznod Angélával, hiszen tudom, hogy nagyon szereted a robotokat. Ami viszont nagyon fontos, és most kérlek, nagyon figyelj, hisz minden ezen múlik. A megfelelő időben kezd el mondogatni ezeket a kódokat Angélának:
A52A2A DC143C FFFFFF. Ha ügyes vagy, és megjegyzed őket, minden rendben lesz.
- Hűha! Ez nem lesz könnyű, de majd összeszedem magam. Mik ezek, talán titkos kódok? - kérdezte Martin.
- Pontosan azok. Ezek a kódok segítenek Angélának - mondta Juci.
- De ha titkosak, akkor te honnan tudsz róluk? - csodálkozott Martin.
- Konyhamalac voltam Angélánál. Akkor hallottam, de elhatároztam, hogy nem használom fel, csakis egyszer, azután pedig gyorsan el is felejtem. Tudom, milyen fontos Bab Bettinek, hogy minden évben elvihesse a barátjának a kedvenc tortáját. Ezért árultam el nektek a kódot. De most már elég a fecsegésből! Indulnotok kell Angélához! Vegyük át még egyszer! A52A2A DC143C FFFFFF. Remélem, hogy megjegyeztétek, mert én már elfelejtettem - mondta a röfi. - Járjatok sikerrel! Örülök, hogy segíthettem. Adjátok át üdvözletem Angélának!
- Mi is örülünk, és köszönjük - válaszolta Bab Betti és Martin.

Martinék, bár izgultak, hogy vajon sikerült-e megjegyezniük a titkos kódokat, nem késlekedtek tovább. Mindent pontosan úgy tettek, ahogy azt Juci mondta. Bab Betti beleült Martin sisakjába, a fiú megpörgette háromszor, miközben mindketten Angélára gondoltak. Minden remekül ment. Egyenesen Angéla konyhájába érkeztek.
A konyhában éppen nem volt senki, ezért Martin kihasználta az alkalmat, és megkérdezte Bab Bettit, hogy ki az a barátja, aki eddig mindig megkapta az utánozhatatlan csokipudingos dinnyetortát, madártejöntettel.
- Azé mindig a torta, kinek neve: Sóska Jóska - kezdte Bab Betti.
- Ki az a Sóska Jóska? Talán a szerelmed? - kuncogott Martin.
- Dehogyis! - mondta Bab Betti.
- Bevallhatod nyugodtan, nem szégyen. Az én szerelmem Lilla, az oviból. Már a bölcsiben is a szerelmem volt - mondta Martin mosolyogva.
- Sóska Jóska jó barátom. Már nyolcvanéves - felelte Bab Betti.
- Ja, az más. És miért olyan jó barátod?
- Mert nagyon okos, kedves és megbízható. Ha szomorú vagyok valamiért, hozzá mindig fordulhatok. Ha nem tudja a megoldást, akkor legalább úgy tesz, mintha tudná. Türelemre int, ettől én megnyugszom, és újra jó kedvem lesz - magyarázta Betti.
- Értem - felelte Martin. - Akkor ő olyan, mint egy jó nagypapa, vagy a te esetedben: babpapa - tette hozzá vigyorogva.
- Olyasmi. De most már jó lenne, ha megtalálnánk Angélát!
- Minden kívánságod így teljesüljön - szólt egy hang.
- Végre itt vagy, te robotok gyöngye! Már nem győztünk várni rád! - fakadt ki Bab Betti.
-Jól van, jól van! Nem tudom, mi olyan sürgős, hisz megmondtam már neked, hogy nincs több tortasütés. Főleg nem az évente szokásos Sóska Jóska titkos torta - vágta rá Angéla.
- A csokipudingos dinnyetortára gondolsz, madártejöntettel, kedves Angéla? - kérdezte Martin.
- Igen, arra, Martin - felelte Angéla.
- Te tudod a nevemet? - csodálkozott Martin. - Ez igazán megtisztelő.
- Még szép! Robotkörökben te nagyon népszerű vagy. Gondolom, ezért szervezett be téged a mi furfangos Juci malacunk. De egyet mondhatok. Sajnos, hiába fáradtál. A te kedvedért se sütök tortát. Ha azonban elmondod egy titkodat, amit még Bab Betti sem tud, akkor én is elmondom, miért nem sütök tortát Jóskának.
- Áll az alku! ? egyezett bele Martin. - A Martinon kívül van még egy nevem.
- Tényleg? - csodálkozott Betti.
- Igen. Méghozzá az, hogy János. Így hát a teljes nevem: Kiss Martin János. Éppen ezért én Martin Jánosnak hívom magam.
- Aztaaa! Az én nevem, csupán ennyi: Bab Betti.

Időközben Martin János annyira izgatott lett, hogy elkezdte halkan suttogni, hogy: A52A2A DC143C FFFFFF.
Angéla persze meghallotta, de nem árulta el, hogy legyen ideje kitalálni egy másik indokot, hogy miért nem süt több tortát Sóska Jóska szülinapjára. Hiszen arra már nem hivatkozhat, hogy elfelejtette a kódokat, mert Martin Jánosnak köszönhetően újra meg is tanulta.
Nem volt sok ideje gondolkodni, mert Bab Betti hamarosan megszólalt:
- Most rajtad a sor, Angéla, hogy elmondd, miért nem sütsz tortát Jóskának!
- Rendben, legyen hát! Azért, mert nekem sosem ad belőle. Én mindig megsütöm neki, annak rendje és módja szerint, majd elküldöm hozzád légipostán, Jóska minden évben csak úgy virul a boldogságtól az ünnepségen, amire ugye mindenkit meghív, de tortát, azt nem kapok - panaszolta el Angéla.
- Igaz ez? - kérdezte meglepetten Martin János.
- Igaz - felelte Bab Betti. - A tortából mindig csak egyvalaki kap.
- Rendszerint te - duzzogott Angéla.
- Hogyhogy? És mindet befalod? Ahhoz képest elég kis bab vagy - mondta Martin.
- Van egy ötletem! - mondta Bab Betti. - Angéla, süsd meg mégis a tortát, aztán vigyük el Martint is az ünnepségre! Akkor majd minden világos lesz előtte.
- Na, jó. De csak azért, hogy Martin is lássa, mi történik. Mondjátok hát velem: A52A2A DC143C FFFFFF!

Pikk-pakk elkészült a híres-neves csokipudingos dinnyetorta, madártejöntettel. Nem volt más hátra, mint elmenni Sóska Jóska házába, az ünnepségre.
Angéla pöttömre programozta magát, hogy elférjen Bab Betti mellett a sisakban. Martin megpörgette a sisakját háromszor, miközben mindhárman Jóskára gondoltak.
Minden rendben ment most is. Jóska házában már hatalmas tömeg gyűlt össze. Nagy izgalommal várták az eseményt. Amikor átadták neki a tortát, Sóska Jóska így szólt:
- Most pedig, Martin János, ne kérdezz semmit, csak mondd azt, hogy: hóóóóórukk!

Martin elkiáltotta magát, hogy: - Hóóóóórukk! - Abban a pillanatban már repült is a torta, és egyenesen Angéla fején landolt.
Volt nagy üdvrivalgás. Az volt ugyanis Sóska Jóska szokása, hogy a tortát mindig ahhoz vágja, akinek aznap leginkább örül. Eddig mindig Betti kapta. Ezért nem jutott belőle soha másnak.
Mindenki jót mulatott a dolgon, aztán ment a dínomdánom reggelig.Kissé el is fáradtak, ezért Martin elbóbiskolt.
Mire felébredt, már az ágyában találta magát. Hogy hogyan történt mindez, nem tudni. Csak álmodta volna az egészet? Mindenesetre azóta kíváncsian várja az ebédet.