Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Maya és egy karácsonyi csoda

Maya a fehér kentaur egyáltalán nem hasonlított a többiekre, legalábbis, ami a jellemét illeti. Kedves volt, udvarias, okos, és nemes lelkű, akár egy lovag. Kicsit sem nem érdekelte a folytonos ivászat és tivornya. Szívesebben hódolt a sportnak.
Társai sokat ugratták emiatt, ám ő nem volt sértődős típus, néha viszont szörnyen magányosnak érezte magát.
6 évvel ezelőtt azonban minden megváltozott.

Egy este, amikor a többiek mulatni és menyasszonyt szöktetni mentek, Maya a közeli erdőbe ment és gondolataiba mélyedve az eget fürkészte.

- Mi olyan érdekes az égen? - kérdezte egy csilingelő hang.
- Szeretem nézni a csillagokat és közben jókat ábrándozom. De ki vagy te, és honnan beszélsz? - csodálkozott Maya.
- Évi vagyok, de mielőtt elárulnám, hol vagyok, szeretnélek jobban megismerni. Nem bízom ám akárkiben.
- Azt jól teszed, de majd meglátod, nem kell félned tőlem.
- Hát nem akarsz leitatni, aztán elrabolni, ahogy a többiek szokták, valahányszor csak meglátnak egy kedvükre való hölgyet? - csodálkozott Évi.
- A csilingelő hangod alapján biztosra veszem, hogy gyönyörű szép vagy, ám én mégsem rabollak el. Nem vagyok olyan, mint a többi kentaur. Többek között ez is az én nagy bajom. - felelte Maya
- Ugyan, miért volna az baj? Én nagyon örülök, hogy te nem vagy egy vadorzó. Talán magányos vagy?
- Ami azt illeti, igen.
- Mit tennél azért, hogy ez megváltozzon?
- Megkérnélek, hogy gyere ide, hadd lássalak, aztán remélném, hogy tetszem neked és minden egyes nap beszélgetnénk ezután.
- Jó, nem bánom, előjövök, mert ilyen kedvesen kéred.

Amikor Maya meglátta Évit, tátva maradt a szája. Soha életében nem látott még ilyen szépséges lányt. Ilyen parányit meg pláne nem.

Illusztráció

- Meglepődtél? - kérdezte Évi
- Sejtettem, hogy szép vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire.
- Nem zavar, hogy ilyen kicsi vagyok? Tudod, a tündéreknél ez megszokott. Van, aki egy kicsit duci, de attól még parányi. - magyarázta Évi.
- Egyáltalán nem zavar. Sőt, azt hiszem, mindig is rád vártam. Ígérem, nagyon vigyázok rád, te szépséges tünemény. - mondta kedvesen Maya.
- Ahogy látom, te tényleg nem vagy olyan, mint a többiek. Mit szoktál csinálni, ha épp nem az eget kémleled?
- Sokat sportolok. Főleg a labdajátékokat kedvelem. - Te mihez értesz?
- Leginkább a lelkekhez. Na, jó, a masszírozásban is jó vagyok. - mondta szerényen Évi
- Mesélnél még nekem arról, mit csinálsz a lelkekkel? Hogy érted, hogy értesz hozzájuk? - érdeklődött Maya
- Ha valaki szomorú, vagy netán depressziós, akkor én felvidítom, és megpróbálom neki megmutatni a dolgok jó oldalát. - mondta kedvesen Évi
- Nahát! Ez csodálatos. Ami azt illeti, engem is felvidítottál. - mosolygott Maya
- Ennek szívből örülök. Most már indulnom kell.
- Kérlek, maradj még egy kicsit! Olyan jó veled lenni!
- Jó, nem bánom. - egyezett bele Évi.
- Nem is gondoltam volna, hogy a tündérek szomorkodnak, azt meg pláne nem, hogy depressziósak is.
- Ők nem is annyira. Inkább az emberek.
- Te ismersz embereket? - ámult Maya.
- Igen, de csak a jószívűek vesznek észre. A többség azt hiszi, hogy csak a mesében létezünk.
- Ó, mit nem adnék, ha ember lehetnék! - sóhajtott Maya.
- Nem mindig könnyű ám az! Tudod az emberek nagyon sokfélék, és nem mindig értik meg egymást. Sokszor magányosak, irigyek, félnek egymástól meg effélék.
- De, ha te velem lennél, soha nem lennék magányos. El tudod képzelni, hogy mindketten emberré változunk, és boldogan élünk az idők végezetéig? - kérdezte izgatottan Maya.
- Elképzelni el tudom, csak azt hiszem, félnék egy kicsit. - felelte Évi.
- Mellettem semmitől nem kell félned. Egy sárkány nemes szívével védelmeznélek és megóvnálak a gonoszságoktól. - mondta büszkén Maya.
- Jól hangzik, és el is hiszem neked. Tulajdonképpen egészen megjött a kedvem ahhoz, hogy ember legyek a te oldaladon. - lelkesedett Évi.
- Ha tudnád, milyen boldoggá tettél! Most már nem vagyok magányos és szebb a világ, amióta tudom, hogy benne vagy! - mondta meghatottan Maya.
- Én is ugyanezt érzem. Meg egy kicsit fázom is. - nevetett Évi.
- Hazakísérlek, hisz késő van már.

A tündér és a kentaur attól kezdve elválaszthatatlanok voltak. Minden napot együtt töltöttek, és rengeteget beszélgettek. Nagyon megszerették egymást.

Hamarosan eljött a karácsony. Este épp a csillagokat nézték, amikor valami furcsa dolog történt. Az egyik csillag leszállt az égről, és egy gyönyörű hölgy képében öltött testet. Persze nem volt olyan szép, mint Évi.

- Sziasztok, a nevem Csillagzafír. Azért jöttem, hogy emberré változtassalak titeket, ha még mindig akarjátok.
- Szia! De még mennyire, hogy akarjuk! - kiáltotta boldogan Maya.
- Én is nagyon szeretném, de lehet egy kérésem? - kérdezte Évi.
- Kérhetsz bármit, elvégre karácsony van. - mondta kedvesen Csillagzafír.
- Azt szeretném, ha soha nem felejtenénk el, hogy én tündér voltam, Maya pedig kentaur.
- Ez csakis rajtatok múlik. Én nem veszem el tőletek az emlékeiteket.
- Ne félj, én mindentől megvédelek, ahogy ígértem! - mondta Maya.

Bizony így történt. Mindketten emberré változtak. Maya az Attila nevet kapta, de Évi máig a kentaur nevén szólítja. Legyen bármilyen nehéz az emberlét, ők mindketten tudják, hogy számíthatnak egymásra és a szeretet a legfontosabb.