Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Léla és a tüsszentő szekrény

Egy szép nyári napon Boni a szokásosnál is jobban be volt sózva. Már korán reggel be nem állt a szája.

- Jó reggelt, Léla! Eljössz velem sétálni? Azt csiripelték a madarak, hogy van egy szekrény, amelyik folyton tüsszent.
- Itt Sümegen?
- Igen.
- Na, persze! Tuti, hogy nem a szekrény tüsszent!
- Nem? Pedig még az ajtaja is kinyílik, és kirepülnek belőle a ruhák!
- Na, jó, nem bánom, járjunk utána a dolognak!
- Nincs messze. A várral szemben van a hegytetőn.
- Ez egyre érdekesebb. Mit keres egy szekrény a hegy tetején?
- Nem tudom, de induljunk már! - kiáltotta Boni és futásnak eredt.
- Várj meg, te kelekótya! - nevetett Léla és utánaszaladt.

Tényleg nem tartott sokáig, mire a hegy lábához értek.

- Most mi lesz, felmegyünk? - kérdezte izgatottan Boni.
- Én aztán biztos, hogy nem! Nem vagyok hegymászáshoz öltözve. Jöjjön le a szekrény! Amúgy sincs semmi keresnivalója a hegytetőn. - mondta határozottan Léla.
- Jó, megmondom neki. Várj meg itt! - vakkantotta Boni és már szaladt is felfelé.
- Négy lábbal, szandál nélkül könnyű! - gondolta Léla.

Igaza is volt. Nagyjából 5 perc múlva fel is bukkant Boni.

- A szekrényt hol hagytad?
- Jön ő is, csak kicsit cammogósra vette a figurát.
- Olyan nagy, hogy nem bírja szusszal?
- Á, nem vagyok kövér vagy ilyesmi, csak már öregszem és rozoga az egyik lábam! - kiáltotta a szekrény, aki bár tényleg nem volt valami fürge, a hallására viszont nem volt panasz.

Pár perc múlva oda is ért Lélához és Bonihoz, nagy szuszogások közepette.

- Na, megjöttem!
- Szia, Léla vagyok! Ne haragudj, hogy nem mentem fel, de szoknyában és szandálban nem a legkényelmesebb felfelé bandukolni.
- Semmi baj, megértem. Nekem is jobb, hogy lejöttem, elvégre semmi keresnivalóm a hegytetőn.
- Ezt mondtam én is! Miért mentél fel oda?
- Az emberek vettek új szekrényt, engem pedig kiraktak, mint egy lomot. Unalmas volt egész nap a ház előtt ácsorogni, ezért elindultam és a hegytetőn kötöttem ki. - mesélte a szekrény.
- Értem.

Boni már éppen szólni akart, hogy unatkozik, amikor a szekrény egy hatalmasat tüsszentett. Az ajtaja kivágódott, a ruhák pedig szanaszét repültek belőle.

- Na, ugye megmondtam?
- Meg! De azt te is beláthatod, hogy nem volt valami hihető a sztori, elvégre a szekrények nem szoktak tüsszenteni, ruhát röptetni meg pláne nem! - felelte Léla.
- Igazad van. Én se voltam mindig ilyen, csak szerintem allergiás vagyok a nyúlszőrre.
- Van odabent egy nyuszi? - csillant fel Boni szeme.
- Van, de nem azért, hogy megedd! - csitította a szekrény.
- Hát, akkor miért? - méltatlankodott Boni.
- Itt bujkál, hogy ne kelljen elmennie a nyuszi bálba.
- Hogyhogy? - csodálkozott Léla.
- Mert a többiek nagyon beképzeltek, őt észre sem veszik, vagy ha igen, akkor csak kinevetik.
- Úgy látom, mindenhol vannak buta lányok, nemcsak az emberek között.
- Meg fiúk is. - súgta a nyuszi alig hallhatóan, de a szekrény persze hallotta.
- Azt mondja, hogy buta nyuszi fiúk is vannak.
- Én is hallottam! - mondta büszkén Boni.
- Gyere ki, kérlek! Ígérem, hogy nem foglak kinevetni, és a kutyám is jól viselkedik majd. Jobban tudnék segíteni, ha nem a szekrényben kuksolnál, és a ruhákat is össze kellene szedni, elvégre nem a fűben van a helyük. - szólt kedvesen Léla.
- Jó, nem bánom. De biztos, hogy nem kerget meg a Boni?
- Biztos, mert én megtiltottan neki, és ha jóban akar lenni velem, akkor szót fogad! Jól mondom?
- Jól. - duzzogott Boni.

A nyuszi úgy döntött, megbízik Lélában, és kijött a szekrényből.

- Sziasztok, Tia vagyok! Máris összeszedem a ruhákat és berakom a szekrénybe!
- Hagyd csak, majd Boni megcsinálja! Te csak meséld el szépen, mi a baj!
- A többi nyuszi sokkal szebb, okosabb és bátrabb, mint én. Nem is merek megszólalni, ha a közelükben vagyok. Vagyis meg merek, csak nagyon, nagyon halkan, ami pont úgy hangzik, mint egy kisegér cincogása. Nem is csodálom, hogy kinevetnek. - mesélte a nyuszi és pityeregni kezdett.
- Kitalálunk valamit, amivel megleckéztetheted a beképzelt nyuszikat, csak ne sírdogálj! - mondta kedvesen Léla és megsimogatta Tia buksiját.
- Például, mit?
- Tudsz énekelni?
- Tudok, csak nem merek!
- Még nekem se?
- De, neked talán igen, mert te kedves vagy és biztos, hogy nem nevetsz ki.
- Szuper, akkor kezdetnek énekeljük el a Süss fel napot! Azt mindenki ismeri.

Tia bár bátortalanul és halkan énekelt, az mégis kiderült, hogy szép hangja van.

- Nem lesz itt gond, csak az önbizalmadon kell dolgoznunk egy kicsit! - dicsérte meg Léla.
- Mire gondolsz?
- Először is kell egy csinos ruha vagy legalább egy masni a füledre.
- Én olyan szép szeretnék lenni, mint te! - mondta lelkesen Tia.
- Úgy is lesz, majd meglátod! Biztosan találunk neked egy csodaszép ruhát a szekrényben. Először is menj és mosakodj meg a tóban.
- Van itt törölköző, hogy hamarabb megszáradj! - szólt a szekrény.

Tia nagyon boldog volt, hogy végre vele is törődik valaki, ezért hamar elkészült. Mire megszáradt a bundája, Léla ki is választotta neki a ruhát.

- Ez gyönyörű! Pont a piros a kedvenc színem. És ezek a pici fodrok rajta! - kiáltotta a nyuszi.
- Örülök, hogy meg vagy elégedve, és a hangod is megjött! Nincs más dolgod, mint megtanulni egy dalt, amit előadsz a bálon. Már tudom is, hogy melyiket.
- Hogy én énekeljek, ott mindenki előtt?
- Persze! Szép hangod van, csinos is vagy. Mi kell még? Persze, tudom. A piros rúzs. Nyugi, elhoztam Anya nesze szeréből, csak a végére tartogattam.
- Ha ennyi mindent teszel értem, bizony nem hozhatok rád szégyent. Álljunk is neki a dalnak. Mi lesz az?
- A Pásztortüzek. Ne félj, nem nehéz, én már hároméves koromban kívülről fújtam!
- Jó, nagyon kíváncsi vagyok rá! - mondta lelkesen Tia.

Léla elénekelte a dalt, méghozzá csodaszépen.

- Hűha! Igazán szép, még ha kicsit komoly is. Nagyon ügyes vagy. - dicsérte meg Tia.
- Köszi. Régebben úgy énekeltem, hogy „a lányok az égbe nyúlnak.” Szerintem nyugodtan előadhatod úgy a bálon. Mindenképpen sikered lesz.
- Elkísérsz majd?
- Persze! Ki nem hagynám!
- Én is megyek, és ha bárki kinevet, akkor a hátsójába harapok! - mondta hősiesen Boni.
- Köszönöm, de szerintem senki sem mer majd kinevetni. Lehet, hogy nem is fognak rám ismerni.
- Az tuti! Te leszel a legszebb és legügyesebb az egész bálon! - vágta rá Léla.

Bizony, igaza is volt. Amikor Tia felment a színpadra, mindenkinek elállt a szava. Hát még, amikor énekelni kezdett! Sokan nem is tudták, hogy ő az. A dal végén Léla felment a színpadra, és elmondta, hogy ő bizony Tia barátnője, és nagyon büszke rá. Attól kezdve senki sem csúfolta többé a nyuszit, sőt, mindenki vele akart barátkozni.
A szekrény sem álldogált már magányosan a réten, Tia szobájába költözött.