Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

Tilos Rádió: Rehab a tortán
hvg.hu: Legalább a mesék legyenek jók
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Irány a Balaton!

Mai mesém főhőse a 10 éves Krisztinka, aki először is nagyon okos. Kitűnő tanuló, és szeret olvasni. A másik legfontosabb tulajdonsága, hogy igazi állatbarát. Összesen 5 állata van. 2 tengerimalac Reni és Nana, 2 mongol futóegér Panka és Zsuzsi, és egy nyuszi, akit úgy hívnak, hogy Tappancs.

Mindközül a leghangosabbak a tengerimalacok, akiknek minden gondolata az evés körül forog. Éles visítással jelzik, hogy éhesek. Olyan okosak, hogy ha meghallják, hogy nyílik a hűtőszekrény ajtaja, azonnal szólnak, hogy rájuk is gondolni kell. Még akkor is, ha nem éhesek. Felismerik a zacskó zörgését, és minden olyan hangot, ami arra utal, hogy élelem van a láthatáron. 11 féle hangon tudják kifejezni kívánságaikat. Egész nap be nem áll a szájuk.

Augusztus 5-én, Krisztina napon, még a szokásosnál is nagyobb lármát csaptak. Még soha nem hallott hangokon visítoztak, egymás szavába vágva. Olyan hangosak voltak, hogy Krisztinka kipattant az ágyból, hogy csendre utasítsa őket.

- Mi ez a vircsaft? Korán reggel veszekedni, ezen a szép napon? - szólt csípőre tett kézzel
- Igen, mert ő mindig hazudik! - kezdte Nana
- Még, hogy én! Majd jól megharaplak! - vágta rá Reni
- Abbahagyni! Még egy ilyen, és nem kaptok reggelit! - tett rendet Krisztinka.
- Ajaj! Akkor jobb, ha kibékülünk. - mondta megszeppenve Nana.
- Ezt már szeretem! És most pedig halljam, miről van szó! De csendben és egyszerre csak az egyikőtök beszéljen!
- Legjobb lesz, ha megkérdezed az egereket. Miattuk van az egész. - felelte Reni
- Miattuk? Hogyhogy? - csodálkozott Krisztinka
- Hát úgy, hogy ők mondták nekem azt a dolgot, aztán én meg elmeséltem Nanának, de ő nem hitt nekem, és emiatt tört ki a csata. - magyarázta Reni
- Milyen dolgot? Kérlek, beszéljetek érthetően. Csak semmi ködösítés
- Na, jó elmondom! Reni azt állítja, hogy az egerek tudják, hogy hol van az a fa, amelyiken a kakaós csiga terem. - mesélte Nana

Krisztinka kacagásban tört ki.

- Tudjátok ti egyáltalán, hogy mi az a kakaós csiga? - kérdezte, még mindig nevetve
- Én nem nagyon. Talán a csigák egyik rokona? - érdeklődött Nana
- Úgy is mondhatjuk! Sőt édes testvére! - kacagott megint Krisztinka
- Nem értem, mi olyan vicces ezen! Ha nem hiszed, kérdezd meg az egereket! - sértődött meg Reni.
- Rendben! Máris jövök, és ha megtaláljuk azt a fát, ígérem, hogy hozok róla nektek kakaós csigát engesztelésül! - nevetett Krisztinka, majd átment a másik szobába, hogy beszéljen a futóegerek fejével

Panka és Zsuzsi persze mindent hallott, de igyekeztek természetesen viselkedni, azaz fel-alá rohangáltak, és ugrándoztak, mint rendesen, ám nem sikerült túl járniuk Krisztinka eszén.

- Tudom, hogy füleltetek, szóval álljatok le egy kicsit, hogy megbeszéljük, hogy is van ez a kakaós csigával, meg a fával.
- Mondd el te, addig én még futok pár kört! - kérte Panka
- Na, jó! Szóval az úgy volt, hogy a Tappancs azt mondta, hogy ő egyszer evett kakaós csigát, és nagyon finom volt. - kezdte Zsuzsi
- Ejnye! De miért füllentettél? Hiszen a nyulak nem esznek kakaós csigát! Az ember kaja. - nézett kérdőn Tappancsra
- Igen, de láttam már, és olyan finomnak tűnt, hogy elképzeltem, hogy meg is ettem. Be akartam vallani, hogy igazából nem ettem, de tudod milyenek a tengerimalacok! Ha meghallják, hogy evés, meg finom, rögtön visítani kezdenek. Időm se volt bármit is mondani. - mentegetőzött a nyuszi
- Nagyon tudni akarták, hogy mi fán terem a kakaós csiga, mi meg nem akartunk szégyenben maradni, hogy azt se tudjuk, mi az, és pont kapóra jött, hogy úgy kérdezték, mi fán terem. - magyarázta Panka
- Nagy kópék vagytok, de tudjátok mit? Nem haragszom! Sőt, megnézem van-e itthon kakaós csiga, és ha találok, megmutatom nektek, hogy ne maradjatok tudatlanok. - mosolygott Krisztinka
- Köszönjük! Cserébe van egy meglepetésünk. Később akartuk elmondani, de mégis most jött el az ideje! Ma délután 4-kor esni fog az eső, de sütni fog a nap és szivárvány lesz. Éppen ezért, ne fuss be a házba az eső elől, mert a szivárvány lila íve a földig fog érni, úgy, hogy elérd te is meg anyukád is, és ha megfogtátok, a felhők fölé emelkedtek és a Balatonban köttök ki. Tudjuk, mennyire szeretsz vízben lenni, ezért ezt kapod tőlünk a névnapodra! - mondták az egerek
- Komolyan? - csodálkozott Krisztinka
- Bizony ám! Sosem csapnánk be téged és főleg nem a névnapodon! - kiáltották a tengerimalacok
- És különben is 1 füllentés elég 1 napra! - tette hozzá a nyuszi

Szivárvány