Cikkek, rádió és tv-műsorok Koncz Erikával:

M1: Esély

168 Óra: Mese neked
Tilos Rádió: Rehab a tortán
TV2 Napló: Oroszlánszívű Benedek meséje

Egy barát sosem hagy cserben!

Egy átlagosnak tűnő kedd is lehet rendkívüli, főleg, ha jókor van jó helyen az ember, vagy egyszerűen nyitott szemmel jár, ahogy Johanna és Benedek. Hogy mit láttak? Egy bokor alatt szomorkodó rókakölyköt. Rögtön oda is mentek, hogy kiderítsék, mi a baj. Leguggoltak hozzá, és Johanna halkan, de jól érthetően így szólt:

–Szia, Johanna vagyok, ő pedig itt a testvérem, Benedek. Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, miért lógatod az orrodat.
–Tökmindegy.
–Ez nem válasz. Tényleg érdekel, hogy mi a baj. Kérlek, mondd el!
–Az, hogy nem tudok mézeskalácsot sütni és mindjárt itt a karácsony. Egyébként Léna vagyok.
–Én se tudok, mégse sírok. – vágta rá Benedek.
–Jó, de én már nagyon rég kitaláltam, hogy ezzel lepem meg a többieket a nagy, közös erdei karácsonyon, csak hát cserbenhagyott az az undok Kitti. Még ő lenne megsértődve, ha megenném! – duzzogott a róka.
–Megennéd? Hogyhogy? – csodálkozott Benedek.
–Úgy szeretlek, majd megeszlek? – nevetett Johanna.
–Jaj, nem enném meg, ezt ő is tudja és bízik bennem. Csak dühömben mondtam.
–Kitti a barátnőd?
–Igen.
–Akkor biztos, hogy nem szándékosan szegte meg az ígéretét. Egy barát sosem hagy cserben! Különben is, ha ő bízik benned, akkor te miért nem bízol benne? – dorgálta meg Johanna.
–Igazad van.
–Tudom. Szerintem jobb lesz, ha megkeresed és tisztázzátok a dolgokat.
–Szerintem is. – tette hozzá Benedek.
–Jó ötlet. Velem tartotok?
–Persze, szívesen, csak előbb szólunk Anyának, hogy tudja, merre járunk.
–Felőlem ő is jöhet nyugodtan. Biztos jószívű, ha ilyen kedves gyerekei vannak. – mondta kedvesen a róka.
–Az tuti. Nekünk van a legjobb anyukánk a világon. Apa is nagyon jó fej, csak ő most dolgozik.

Amikor Kitti házához értek, nagyon meglepődtek. Annyi zsák volt mindenütt, hogy szinte teljesen eltakarta a házat.

–Hát, itt meg mi történt? – hökkent meg Benedek.
–Gőzöm sincs! – felelte Léna.
–Derítsük ki! – mondta határozottan Johanna.
–Majd én bekukkantok az ablakon! – kiáltotta lelkesen Benedek.
–Hogy? – csodálkozott a róka.
–Hát, a zsákok tetejéről!
–Jó, de ügyesen mássz, nehogy leess!
–Én? Soha! – mondta büszkén Benedek.

Ezúttal tényleg nem pottyant le, pedig igazán magasra mászott. Amikor bekukucskált az ablakon, senkit sem látott, ezért úgy határozott, hogy kinyitja és bemászik rajta.

–Hahó! Van itt valaki?

Válasz azonban egyelőre nem érkezett.

–Kitti, ha itt vagy, bújj elő! Ne félj, nem bántalak! Benedek vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek.

Mivel Benedek nagyon kedvesen szólt, a nyuszi megérezte, hogy nincs mitől tartania, és kisvártatva előbújt az ágy alól.

–Örülök, hogy itt vagy. Azt hittem, mindenki elfelejtett és örökre a házamban ragadok. – mondta Kitti és pityeregni kezdett.
–Jaj, ne sírj! Minden rendben lesz. Inkább meséld el szépen, hogy mi ez a rengeteg zsák! – mondta kedvesen Benedek és megölelte a nyuszit.
–Hát az úgy volt, hogy nagyon megfáztam és nem tudtam kicipelni a kukát a kapu elé aznap, amikor jöttek a kukások. Egyszerűen csak a bejárati ajtó elé tettem. Gondoltam majd elviszik, hisz tudják, hogy én egyébként rendes vagyok, biztos kivittem volna a kukát, ha tudom.
–De hogy tudtak volna bejönni? Talán adtál nekik kapukulcsot?
–Igen, hisz vagyunk olyan jóban.
–Értem. De mégis hogy lett itt ilyen rengeteg zsák? Csak nem te termeltél ennyi szemetet?
–Persze hogy nem. Hidd el, én sem értem! Lefeküdtem aludni, és másnap már itt volt ez a barikád.
–Érdekes. Azt hittem, ilyesmire csak az emberek képesek. Ne félj, majd én kiderítem, hogy mi történt itt!
–Most itt hagysz?
–Igen, de csak egy kis időre, amíg elintézem, hogy eltűnjenek innen ezek a zsákok. Nem leszel sokáig egyedül. Megkérem Anyát, hogy jöjjön el és vigyázzon rád, elvégre beteg vagy!
–Tényleg megtennéd?
–Persze, ez semmiség. Anya nagyon rendes, majd meglátod.
–Köszönöm szépen a segítséget!
–Szívesen, de most megyek, mert Johanna, a testvérem már biztos nagyon kíváncsi, hogy mi a csudát művelek itt ennyi ideig.

Amíg Benedek a házban volt, Anya telefonált Apának, és elmesélte, hogy Kitti házát zsákokkal elbarikádozták, egyelőre ismeretlen okokból, de az már szinte biztos, hogy a zsákokban szemét található, és Benedek a házban van, mert bemászott az ablakon, és nem esett le. Apa erre olyan izgatott lett, hogy azonnal akcióba lépett. Egyetlenegy telefonhívással kiderítette, hogy Az Erdei Tanács az illetékes, hozzájuk kell fordulnia, ha képviselni szeretné Kitti érdekeit. Persze arról még fogalma sem volt, hogy ki az a Kitti, de az ilyen szemét ügyekben nincs pardon, segíteni kell, akár „Pro bono publico” alapon is.

Közben Benedek kijött a házból.

–Képzeljétek, Kitti egy nyuszi, és nagyon kedves. – mondta boldogan.
–Nahát! Egy róka és egy nyuszi barátok lettek? Érdekes. – mosolygott Anya.
–Én már semmin se csodálkozom. – tette hozzá Johanna.
–Beszéltem Apával, és mindenképpen segíteni fog kideríteni, hogy ki hordta ide ezt a sok szemetet és akkor aztán lesz nemulass! – mondta büszkén Anya.

Léna egész eddig csak hallgatott, de most már nem bírta tovább és keserves sírásba kezdett.

–Most meg miért sírsz? Minden rendbe jön, majd meglátod! – szólt kedvesen Johanna és megölelte a rókát.
–Azért, mert én tehetek róla, hogy itt ez a sok szemét. Nem is vagyok igazi barát.
–Hogyhogy?
–Nagyon dühös lettem, mert a többiek mind azzal dicsekedtek, hogy már megvan, mivel készülnek a nagy közös karácsonyra és az biztos, hogy én még sehol se tartok, de hát mit is várhatnának egy rókától.
–És ebből hogy következik, hogy itt kötöttek ki a zsákok?
–Amikor láttam, hogy Kitti még a szemetet se vitte ki a kapu elé, arra gondoltam, hogy elutazott a vidéki barátaihoz, és teljesen megfeledkezett róla, hogy megtanít mézeskalácsot sütni, ezért készítettem egy táblát, amire azt írtam, hogy „SZEMÉTTELEP” és kiraktam ide a sarokra.
–Hát nem semmi ez a sztori öregem! – ismerte el Johanna.
–Tudom, hogy butaság volt. – szipogott a róka.
–Az nem kifejezés. Mondhatom jól kifundáltad, de ha ilyen okos vagy, azt is biztos tudod, hogyan hozhatod helyre.
–Én tudom! – vágta rá Benedek.
–Tényleg? A kukások ma nem dolgoznak. – csodálkozott Léna.
–Szerzünk pár teherautót, felpakoljuk a zsákokat és elvisszük az igazi szeméttelepre.
–De honnan szerzünk teherautót?
–Majd mi segítünk. – kacsintott Johanna.
–Ki az a mi?
–Csak figyelj és tanulj! – felelte Johanna és énekelni kezdett. Olyan szépen csilingelt a hangja, hogy a környék összes tündére előbújt a rejtekhelyéről.
–Szia, Johanna! Miben segíthetünk? – szólt kedvesen a rangidős tündér.
–Szükségünk lenne pár teherautóra, hogy el tudjuk vinni innen ezt a sok szemetet, hogy kijöhessen végre szegény nyuszi a házából.
–Egy perc az egész. – mosolygott a tündér és egy kecses mozdulattal 5 teherautót varázsolt.
–Hú! Vezethetem az egyiket? – kérdezte lelkesen Benedek.
–Persze. Ezek tündérporral üzemelnek, és teljesen biztonságosak.
–De a zsákokat ne varázsolt fel a teherautókra, jó? Én szeretném felcipelni mindet, elvégre az én hibámból kerültek ide. – mondta bátran Léna a kis róka.
–Szép gondolat, de akkor még a jövő héten is itt lennénk. Szerintem találj ki valami mást, amivel kiengesztelheted Kittit. – javasolta Johanna.
–Egyetértek! – kacsintott a tündér, azzal a zsákok szép sorban a teherautókra repültek.

Amint a bejárati ajtó kiszabadult a zsákok alól, Anya bement a házba, hogy megmérje a nyuszi lázát, és ha kell, ágyba dugja. Kitti szerencsére már nem volt lázas, ezért úgy gondolta, nekilát végre a mézeskalácssütésnek.

–Segíthetek? – kérdezte Anya.
–Az jó lenne. Eredetileg a barátnőmmel, Lénával terveztem, csak megbetegedtem, ezért elmaradt a közös alkotás. Sokat kell sütnünk, mert nyakunkon a karácsony és Léna mézeskaláccsal szeretné feldíszíteni a közös karácsonyfát az erdőben.
–Majd igyekszem! – mosolygott Anya.

Kitti annyira belemerült a mézeskalácsformák válogatásába, hogy nem vette észre, hogy Johanna és Léna beosontak a házba, egyenesen a nappaliba.

–Ezzel megvolnánk. Le se tagadhatnád, hogy róka vagy. Jól besettenkedtünk. – mondta halkan Johanna.
–Köszönöm a bókot. Te pedig gyorsan tanulsz.
–Tudom. Ahogyan azt is, mivel engesztelheted ki a nyuszit.
–Tényleg? És mivel?
–Rajzolj neki valamit!
–Ami azt illeti, abban nem vagyok olyan jó, mint a csínytevésben!
–Nem baj, majd segítek. Szívből rajzolj, az a fő!
–Jól van, megteszem, amit tudok.

Mire elkészült a rajz, a mézeskalács illatba burkolódzott a ház. Léna el is feledkezett magáról.

–Ó, de jó illat van! – kiáltotta.
–Nahát, ti itt vagytok? Nem is hallottam, hogy bejöttetek. Nagyon örülök. Épp most lett kész a mézeskalács. Rengeteg van, bőven lesz mit a fára akasztgatnod. – szólt kedvesen Kitti.
–Hát nem felejtetted el?
–Dehogyis! Mondtam, hogy számíthatsz rám!
–Igen, most már tudom, hogy te sosem hagysz cserben. Ne haragudj rám!
–Miért haragudnék?
–Inkább megmutatom. Egyszerűbb, mint elmondani. – mondta szomorúan a róka, és átnyújtotta a rajzot a nyuszinak.
–Ó, ez csodálatos! Sosem kaptam még ennél szebb ajándékot! Nagyon köszönöm!
–Ezek szerint nem haragszol, amiért miattam került ide az a sok szemét? Mondjuk az igaz, hogy sok segítséggel és egy kis varázslattal már meg is szabadultunk tőle, de nem volt könnyű. Bevallani meg még nehezebb lett volna. Ezért döntöttem úgy, hogy lerajzolom neked, lesz, ami lesz.
–Őszinte voltál és ez nagyon fontos. Tudom, hogy tiszta a szíved és sosem bántanál szándékosan. A jövőben bízz bennem egy kicsit jobban, kérlek!
–Úgy lesz!
–Legyen ez a végszó! Kalandos napunk volt, ideje hazamenni. – szólt kedvesen Anya.
–Találkozunk még? – kérdezte a róka.
–Hisz tudod! Egy barát sosem hagy cserben! – kacsintott Johanna.